A patkányoknak is van ritmusérzékük, Lady Gagát és Mozartot is kedvelik

Tudósok felfedezték, hogy akárcsak mi, emberek, a patkányok is érzékelik a zene ritmusát. 

A Tokiói Egyetem kutatói 10 patkánynak és 20 embernek különböző számokat játszottak le, és azt vizsgálták, hogy az állatok bólogatnak-e a zene ritmusára – írt erről a The Guardian. A rágcsálókat speciális érzékelőkkel szerelték fel, majd az adott számokat különböző gyorsasággal játszották le nekik, azt figyelve, hogy az állatok miként reagálnak a gyorsuló tempóra. A tanulmány megállapította, hogy mind a patkányok, mind az emberek esetében a 120-140 bpm (ütés per perc) volt a legopcionálisabb.


A kísérletben részt vevő tudósok arra számítottak, hogy a kisméretű állatok jobban kedvelik majd a gyorsabb ütemet kisebb méretüknél és szaporább szívverésüknél fogva, a tanulmány ezzel szemben kimutatta, hogy a patkányok hozzánk hasonlóan a 120 bpm-hez közeli értéket részesítik előnyben. Az állatoknak többek között Lady Gagát, Queent, Michael Jacksont, Mozartot és Maroon 5-ot játszottak.

A csapat azt is megállapította, hogy a patkányok „el tudják kapni” a zene ritmusát, ritmusra mozgatják a fejüket, és a zene felgyorsulásával bólogatni is ritkábban bólogatnak.

A patkányok hallása egyébként jóval érzékenyebb, mint az embereké, és a legtöbb esetben ultrahangon társalognak egymással.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?