Nagy felháborodást váltott ki művészi berkekben, hogy az egyik legnagyobb nemzetközi online művészeti portál, a DeviantArt bejelentett egy új képgenerátort, amit a mesterséges intelligencia (MI) vezérel. 

Az elmúlt években sokat lehetett hallani a képalkotó mesterséges intelligenciáról, amely szavakból képes képeket generálni. A digitális művészet ezen formája megosztja az embereket: egyesek úgy vélik, hogy a mesterséges intelligencia új színt visz a világba, mások szerint viszont nem lehet művészetnek nevezi azt, amit egy „gép” generál. Az elmúlt napokban a DeviantArt nevű internetes művészeti publikációs helyként is működő oldal kavart nagy port, amikor bejelentett egy képalkotó szoftvert, amely alkotói utasítás után készít képeket.

A művészek okkal háborodtak fel a DeviantArt új szolgáltatásán, ugyanis a DreamUp nevű képalkotó szoftver a portál saját művészeinek alkotásait is alapul véve generál képeket néhány szó bepötyögése után. A képgenerátorok lényege ugyanis, hogy az „alkotó” a kívánt szavakat beírja egy programba, majd a mesterséges intelligencia képek után kezd kutakodni az interneten, melyek alapján megalkotja saját szerzeményét.

„A mesterséges intelligencia olyan hatalmas erő, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül. . . . Lehetetlen, hogy a DeviantArt megpróbálja blokkolni vagy cenzúrázni ezt a művészeti technológiát” – írta Moti Levy vezérigazgató a TechCrunchnak írt levelében. „Több olyan esetet látunk, amikor az MI segíti a művészek kreativitását, lehetővé téve számukra, hogy olyan módon fejezzék ki magukat, ahogyan korábban nem tudták. Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy felelősséggel tartozunk minden alkotó felé. A mesterséges intelligencia művészetének támogatásához tisztességes eszközöket kell bevezetnünk, és védelemre is szükség van.”

A védelem, amit Levy említ, egy olyan módszer, amely lehetőséget biztosít a tagok számára, hogy megakadályozzák, hogy a mesterséges intelligencia a képalkotás során az ő alkotásaikat is felhasználja, alapul vegye. Azok a művészek, akik emellett döntenek, azoknak egy „noai”, illetve „noimageai” tag kerül a HTML oldalához, az MI ez alapján fogja tudni, hogy az adott kép nem szabad felhasználású. Érdemes azonban hozzátenni, hogy alapértelmezés szerint a DeviantArt bármely művészének alkotását szabadon felhasználhatja a program.

A mesterséges intelligencia már hosszú évek óta képes képeket létrehozni, ám az utóbbi időben annyit fejlődött a technológia, hogy komoly vetélytársává vált a „humán” művészeknek. A Colorado állam éves vásárának egyik díját például egy mesterséges intelligencia által generált fotó, a Théâtre D’opéra Spatial című festményt nyerte meg, amit a Midjourney szoftverrel készítettek.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!