A világ elszaladt a Google platformjai mellett, amelyek egyszerűen nem méltóak a tévékhez, amibe bepakolják őket. Az Android TV és a Google TV is ezer sebből vérzik.
Amikor a Google durván hét éve bejelentette, hogy saját okostévé rendszer kifejlesztésén ügyködik, az egész szórakoztatóelektronikai iparág lélegzet fojtva várta, hogy mi sül ki ebből az egészből. Ekkorra az amerikai holding az Android révén már legyalulta a mobil szektort, szóval egy tök logikus lépésnek tűnt, hogy a televíziókat (+projektorokat, konzolokat & asztali médialejátszókat) is megpróbálják meghódítani.
Meg is állapodtak gyorsan egy raklap nagy céggel, és például a Sony, a Philips, a TCL, a Sharp vagy az NVIDIA is úgy döntött, hogy a Google platformját (is) használja majd. A furmányosan csak Android TV-nek keresztelt rendszer meg is jelent, és nagyon komoly kritikákat kapott, ugyanis borzasztó lassú és instabil volt. Ígértek fűt-fát, és tényleg kalapálgatták a rendszert, de azt ők is látták, hogy valami nem stimmel. Emiatt aztán bejelentették tavaly, hogy teljesen új alapokra építkezve színre lépnek egy új platformmal, ami a Google TV névre hallgat majd. Már vannak is olyan televíziók, amelyek erre épülnek, de rengeteg idei modell még mindig az Android TV-t használja. Ez már önmagában kaotikus, de vidámak lennénk, ha csak ennyi lenne a baj.
Android TV
Több gyártó több idei Android TV-t használó készülékét is kipróbáltunk az elmúlt hónapokban, és mostanra már végképp elfogyott a türelem. Összeszedtük, hogy mi a baj.
Sebesség: A hegesztések ellenére az Android TV továbbra is lassú, csomószor megakad, megdöccen. Előfordul, hogy az alkalmazások elindulására fél percet kell várni, vagy hogy a weboldalakat, videókat csigatempóval tölti be.
Stabilitás: Emellett egyszer-kétszer tapasztaltunk fagyást, ami után újra kellett indítani, vagy áralmtalanítani a tévét, ami egyszerűen röhejes. Kifizet az ember többszázezer forintot egy tévéért, aztán mászkálhat be a szekrény mögé, hogy kihúzza a konnektorból a masinát. De arra is akadt példa, hogy az applikációkat tároló szervert nem lehetett elérni, így azok letöltésére sem volt mód. Tényleg, szégyen az egész.
Grafikus kezelőfelület: Borzasztóan elavult, a nagyméretű színes ikonokból egyszerre csak kevés fér a képernyőre, szóval rengeteget kell lapozni, scrollozni, ami egyszerűen kényelmetlen. Ráadásul tele van kéretlen reklámmal, promócióval, azaz egy csomó tök felesleges, haszontalan dolog tolakszik a felhasználó elé. Olyan, mintha valami teljesen más cég csinálta volna, mint a telefonoknál egyébként szuperül működő Android oprendszert.
Használhatatlan appok: A Google azzal kábított mindenkit, hogy azért szuper az Android TV mert ipari mennyiségű, több, mint 5000 alkalmazás tölthető rá. Ez igaz, viszont az is, hogy ezeket érintőképernyőre optimalizálták, a tv kijelzője viszont nem ilyen. Ez pedig egy csomó esetben gond, és egyszerűen kényelmetlenné teszi a használatot. A kínálatban megtalálható egy csomó bomba grafikájú, komplex játék, de mivel a tévékbe jellemzően igen gyenge hardvert építenek, ezért ezekről le kell mondani.
Az Asphalt nevű autós stuff például sokszor úgy néz ki, mint egy képregény. Most ez kinek jó? Elárulom: senkinek! Meg hát amúgy is a tapasztalataink szerint az emberek alig néhány, jellemzően tartalomszolgáltató appot használnak az okostévéjükön. Netflixet, YouTube-ot, valami médialejátszót, HBO Go-t, Amazont, meg ilyesmit. Senki se televízión fogja megnézni az időjárást, vagy recepteket vadászni, hiszen erre a telefon sokkal alkalmasabb.
Hangvezérlés: Idén nyáron több tévénél sem működött a Google Assistant. Egyszerűen nem volt hajlandó a parancsokat fogadni a digitális asszisztens. Azért ez is szánnivaló valahol. Mint ahogy az is, hogy a Chrome böngésző az Android TV-ből hiányzik, szóval valami harmadik féltől származó idegen programot kell telepíteni az ilyen televíziókra.
Biztonsági para: Ráadásul a rendszer néha produkál igen súlyos biztonsági problémákat is. 2019-ben például óriási vihart kavart, amikor egyes felhasználók vadidegen emberek fotós mappáiba nyertek betekintést kéretlenül, akaratuk ellenére.
Vezérlő app: A Google hozzáállását tökéletesen mutatja, hogy majd egy éve eltűnt a Google Playről az Android TV mobilos vezérlésére szolgáló app, és csak most a napokban pótolták. A világ vezető telefonos oprendszer gyártójától azért mindent várna az ember, csak ezt nem.
Google TV
Okés, az Android TV egy rakás sebből vérzik, ám úgy voltunk vele, hogy a Google-nál sem hülyék dolgoznak, biztos látják, hogy valami tré van. Totál meg voltunk győződve arról, hogy az új rendszer majd forradalmi változásokat hoz, de akkorát koppantunk, aminek még egy harkály is elismerően tapsolna!
A Google TV ugyanis külsejében gyakorlatilag semmit sem változott, ugyanolyan hibákkal küzd, mint elődje. Azaz átláthatatlan, kényelmetlen, nehézkesen kezelhető, nem felhasználóbarát. Ráadásul ennél is tapasztaltunk sebességgel kapcsolatos problémákat, igaz legalább a nyomorult fagyástól megkímélt. Az alkalmazáskínálat továbbra is brutál nagy, de azért mint ahogy ezt a korábbiakban már kifejtegettük, egyáltalán nem akkora dzsóker, mint aminek beállítják.
A világ mostranra elszaladt a Google tévékre szánt okos platformja mellett. De ezzel csak az a baj, hogy azokat a cégeket szívatták (Sharp, Sony, Philips, TCL, Xiaomi stb.) meg, akik hittek szép, szavuknak, és akiket csúnyán hintába tettek. Rendben elkövették azt a hibát, hogy hittek a Google-nak, de ezt leszámítva, nem az ő saruk, hogy készülékeik okostévé rendszere gyatrább, mint a riválisok megoldásai.
[sc name=”facebook” ][/sc]