Kép: Techeblog

Aki pedig nem csak Diablo fan, hanem imádja az ASUS ROG cuccokat is, az azt követően is elalél, hogy az előzőből magához tért. 

A Diablo debütálása immár lassan 25 éve történt, de a játék nevét hallva azok, akik a rajongói, mai napig megszaporázzák a levegővételt. Erre épített a Blizzard is, amikor a nyáron Androidra, iOS-re, és Windowsra is piacra dobta az Immortalt, aminek viszont a fogadtatása elég vegyesre sikerült, de ez most nem tartozik szorosan a tárgyhoz.

Kép: Techeblog

Ettől függetlenül az ASUS úgy volt vele, ha már mobilon is lehet tolni, elkészíti a ROG Phone6 Diablo Immortal kivitelt, ami valljuk be, a képeket látva, elég jól sikerült.

De nem csak a telefon néz ki bitang jól, hanem már a Horadric Cube-ot megidéző csomagolás is, amit a játékban felbukkanó alkímia doboz ihletett. Ám ezzel még mindig nem merülnek ki az érdekességek, hiszen a szokásos kellékek mellett a telefonhoz kapunk egy térképet, egy Shield Blessing Aero tokot, egy King Fahirt, valamint egy igencsak csecse SIM-tűt is.

Kép: Techeblog

Ami a telefon hardverét illeti, azon nem változtattak, de minek is, hiszen a Snapdragon 8+ Gen 1 és a 16 GB RAM bőven megfelel annak, amire kell, nem is beszélve az 512 GB-os háttértárról. Az áráról sajnos még nem lehet tudni semmit, de sejthető, hogy meglehetősen nagyra kell nyitni érte a pénztárcát.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!