A kínai iPhone-gyár dolgozóinak a ki nem fizetett juttatásokból és a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedésekből lett elegük. 

Súlyos összetűzésekre került sor a kínai Csengcsou városában található iPhone-gyár dolgozói és a helyi rendvédelmi szervek között, miután szerdai reggel többen erőszakos tiltakozásba kezdtek – írja a BBC. Médiabeszámolók és az internetre felkerült videók tanúsága szerint a dolgozók biztonsági kamerákat és ablakokat törtek be, több százan pedig fel is vonultak, némelyikük botokkal felszerelkezve. A tüntető tömeget a biztonsági személyzettel és rohamrendőrökkel próbálták kordában tartani, akik több gyári munkást is bántalmaztak és elvittek. Egyes jelentések szerint a hatóságok könnygázt is bevetettek.

Beszámolók szerint a dolgozók azt elégelték meg, hogy a gyár október eleje óta teljes lezárás alatt van a COVID-járvány megfékezésére hozott intézkedése miatt, ahol nem biztosítanak számukra megfelelő körülményeket, ráadásul a bónuszok kifizetése is késik. Sérelmezték továbbá, hogy a vezetőség képtelen megfékezni a járvány terjedését, sőt állításuk szerint olyanra is volt példa, hogy az egészséges dolgozóknak kovidos betegekkel kellett megosztaniuk a hálótermeiket.

A Csengcsou melletti ipari zónában található Foxconn a mai napon azt közölte, hogy megállapodást kötöttek a tüntetőkkel, egyúttal közleményükben bocsánatot is kértek. „Ami az erőszakot illeti, továbbra is kommunikálni fogunk az alkalmazottakkal és a kormánnyal annak érdekében, hogy megakadályozzák a hasonló incidensek megismétlődését” – tette hozzá a vállalat.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!