2023 sem lesz fáklyás menet a vezeték nélküli szegmensben

Míg 2021-ben a tengerentúli vezeték nélküli iparág csúcsra járatta magát, 2023 ennek éppen ellenkezője lehet. 

A Morgan Stanley pénzügyi elemzőinek előrejelzése szerint az amerikai vezeték nélküli iparág a 2021-es szárnyalás után 2023-ban az ideihez hasonlóan inkább további lassulás lesz tapasztalható. Bár a cég fenntartotta viszonylag pozitív kilátásait az ágazatra nézve – beleértve az olyan nagy szereplőket is, mint a Verizon, a T-Mobile és a Comcast -, figyelmeztetett, hogy az 5G-szolgáltatók a szigorodó gazdasági feltételek közepette erősebb árversenybe kezdhetnek.”A szolgáltatók árcsökkentést alkalmazhatnak az előfizetői bázisuk fenntartása érdekében” – írták a Morgan Stanley elemzői a befektetőknek a napokban kiadott jelentésükben. Ez csökkentheti a szolgáltatók pénzkereseti képességét. Előrejelzéseikben azonban az elemzők azzal érveltek, hogy várakozásaik szerint a szolgáltatók többnyire elkerülik az árcsökkentést, és ehelyett a bevételek növelésére összpontosítanak a drágább, digitális csecsebecsékkel teletűzdelt tervezetekkel. „A prémium csomagok folyamatos elfogadása szintén támogathatja a vezeték nélküli szolgáltatásokból származó bevételek növekedését” – írták.

harmadik iphone se
Fotó: USA NewsGuru

2021 rekordév volt az amerikai vezeték nélküli iparág számára, mivel a szolgáltatók együttesen közel 10 millió új előfizetéses ügyfelet szereztek, ami nagyjából a duplája a korábbi adatoknak. Az elemzők szerint a növekedést több tényező is elősegítette, köztük az ügyfelek átvándorlása az előre megváltott csomagokról a havidíjas szolgáltatásokra. Ugyanakkor ez a növekedés nem fenntartható. Ennek eredményeként a legtöbb elemző az év elején azt jósolta, hogy a vezeték nélküli iparág növekedése 2022-ben drámai mértékben lelassul, de a valóságban ez csak egy kisebb mértékű sebességvesztés volt. Jelenleg a Morgan Stanley elemzői azt jósolják, hogy 2023-ban hasonló fokozatos lassulás várható. Konkrétan arra számítanak, hogy az amerikai vezeték nélküli iparág – beleértve a Verizont, az AT&T-t, a T-Mobile-t, a Dish Networköt és az olyan kábeltársaságokat, mint a Comcast és a Charter Communications – együttesen 8,7 millió új szerződéses telefonos ügyféllel bővül 2023 folyamán.

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?