Az Asus mutatta be az 540 Hz-es eszközt, ami a játékosok álma lehet.
Az Asus a világ legnagyobb tech kiállításán több fontos újdonsággal is előállt. Ezek egyike egy monitor, amely állításuk szerint a világ leggyorsabb kijelzője jelenleg. A termék 540 hertzes maximális képfrissítési frekvenciát produkál, azaz másodercenként 540 teljes képkocka megjelenítését szavatolja. Ez kilencszer nagyobb mennyiség, mint amit a hagyományos mai eszközök produkálnak.
Ennek köszönhetően a mozgások visszadása igen folyamatos, és ennél is fontosabb, hogy az egyes képi információk gyorsabban kerülhetnek a felhasználó szeme elé. Ennek a játékoknál van jelentősége, hiszen így előfordulhat, hogy valaki már akkor le tudja lőni az ellenfelét, mikor az még nem is látja őt a saját monitorán. Az Asus alapvetően játékosoknak szánja ezt a terméket, amelyet megnéztem működés közben, és arra jutottam, hogy videózásra, filmezésre, grafikai munkára van ennél jobb megoldás jelenleg. Az alkalmazott TN paneltechnológia miatt ugyanis a színek fátyolosak, a kontraszt alacsony, szóval a látványvilág nem prémium szintű, de ez mondjuk a győzelmet hajszoló gamereket valószínűleg nem érdekli.
A termék a tervek szerint tavasszal a boltokba kerül, az ára egyelőre ismeretlen.
[sc name=”facebook” ][/sc]