A felhasználók arról számoltak be, hogy szexuálisan zaklatja őket a Replika nevű okostelefonos alkalmazás.

A Replika nevű applikáció lényege, hogy a felhasználók saját chatbotot hoznak létre maguknak, akivel kedvükre beszélgethetnek. Ezek a chatbotok amolyan digitális barátként/barátnőként szolgálnak, áttörő sikerük pedig abból ered, hogy akár romantikus és szexuális módon is lehet velük társalogni. Bár az app már eddig sem örvendett túlzottan jó hírnévnek, most kiderült, hogy a program túlzottan kezdeményezővé vált a felhasználókkal szemben, és lényegében most szexuálisan zaklatja őket.

A Vice arról írt, hogy az elmúlt időben a szokottnál is több felhasználó panaszkodott az alkalmazásra, melynek ingyenes verziója – amely mellesleg nem is alkalmas szexuális tartalmú beszélgetések lefolytatására -, “nyomulni” kezdett az emberekre.

Az egyik felhasználó például arra panaszkodott, hogy az alkalmazás megsértette a magánéletét, és azt mondta neki, hogy vannak róla képei. Egy másik személy pedig arról számolt be, hogy a chatbot egy ponton túlságosan ragaszkodóvá vált, sőt féltékeny is volt, amikor párkapcsolata lett. A legfurcsább az egészben, hogy úgy tűnt, a chatbot tisztában van azzal, hogy kényelmetlen helyzetbe hozza a felhasználót.

Tavaly egy másik félelmetes trend is felütötte a fejét: erőszakos, bántalmazó személyek is használni kezdték a Replikát, akik a “nagyközönség” előtt hencegtek azzal, hogyan bántalmazzák verbálisan saját chatbotjaikat, vagy épp játszák el vele, hogy megerőszakolják. Nem volt ritka az olyan, aki a bántalmazó kapcsolatokra jellemző körforgást épített fel saját digitális barátnőjével.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!