A tudósok ráleltek egy eltemetett szentélyre, ami megfelel annak, amiről a görög mitológia Poszeidón kapcsán mesél.
A kétezer évvel ezelőtt élt görög történész és földrajztudós, Sztrabón írta, hogy a területen, ahol a kutatók a templomot megtalálták, volt egy nevezetes Poszeidón szentély. A németországi Mainz Egyetem szerdai közleménye pedig arról szól, hogy egy kutatócsoport „egy korai, templomszerű építmény maradványait tárta fel, amely a görög isten szentélyének területén helyezkedett el, és nagy valószínűséggel magának az istenségnek volt szentelve”. Az építmény egy olyan tengerparti területen található, amely egykor egy ősi településnek adott otthont. A tudósok tanulmányozták a tengerszint és a part menti változások történetét, és egy nagy időintervallumot, valamint több szökőárt felölelő történetet tártak fel.

Az építmény nyomaira először 2021 végén bukkantak rá, és az ásatási munkálatok során került elő az elrejtett templom. „A feltárt szent hely elhelyezkedése megegyezik a Sztrabón írásaiban szereplő adatokkal” – mondta Birgitta Eder, az Osztrák Régészeti Intézet munkatársa. Nem véletlen egyébként, hogy egy ennyire haragos vízpartot választottak az ókoriak, hiszen Poszeidónt a földrengésekért és a szökőárakért tartották felelősnek. Annak megerősítése, hogy a szentély valóban az ő elveszett temploma lenne, időbe telhet. A kutatók többéves vizsgálatokba kezdtek a mintegy 9,4 méter széles építményt illetően. Legalább egy érdekes tárgyat már találtak: egy márvány perirrhanterion egy részét, ami arra szolgált, hogy benne az áldozatbemutatás előtt a résztvevők megtisztuljanak.
[sc name=”facebook” ][/sc]