Az iPhone SE most még önmagánál is olcsóbb lett

Van egy jó hírünk azoknak, akiknek a mindene az iPhone SE tavalyi generációja, de nem kívánnak érte 200 ezer forint feletti összeget kiadni. 

Az iPhone SE azért jött létre, hogy azoknak is almás telefon villoghasson a kezükben, akik valamivel szerényebb költségvetéssel rendelkeznek. A tavalyi harmadik generációs modell induló ára kis hazánkban közel 200 ezer forint, míg az interneten kóvályogva 429 dollártól találkozunk vele, ami nagyjából 160 ezer forint. Csakhogy, a Woot oldalán most felbukkantak a 299,99 dollártól induló darabok, ami viszont mindössze 110 ezer forintnak felel meg. Ennyiért értelemszerűen a 64 GB-os modellt kapjuk, míg a 256 GB-osok 379,99 dollárért kerülhetnek a birtokunkba (kb. 140 ezer forint, szóval ez is nagyon kedvező).


iphone se
Kép: Apple

Az alacsony ár nem átverés, csupán arról van szó, hogy a barátságosabb árcédula mellé némi kompromisszumkészség szükségeltetik a vásárlótól. Jelesül az, hogy ne zavarja a készülék használt mivolta. Oké, erre lehet azt mondani, hogy persze, használtan minden olcsóbb, csakhogy a szóban forgó termékek olyanok, mintha újak lennének. Ezek ugyanis „A-fokozatú” darabok, ami azt jelenti, hogy nem látható rajtuk karcolás, és az akkumulátoruk is legalább 95 százalékos. A bizalmatlanoknak pedig pozitív megerősítés lehet, hogy a vásárlás 90 napos Woot-garanciával jár. Fontos infó, hogy az akció január 31-én véget ér, hacsak nem fogynak el már korábban a telefonok. Mert akkor addig tart, amíg az utolsó is gazdára talált, hiába nincs még január 31.

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?