Puffadást okoz a laboratóriumban növesztett hús?

Az Inverse újságírója kipróbálta az Upside Foods állati sejtekből növesztett csirkéjét, amely után nem várt kihívásokkal kellett szembenéznie. 

Az elmúlt években több, a köznyelvben csak műhúsként emlegetett vegán készítmény került piacra, melyek lényege, hogy növényi alapanyagok felhasználásával a húshoz hasonló ízű, színű és állagú élelmiszereket hozzanak létre. Létezik azonban egy ennél jóval megosztóbb módszer is az állati eredetű ételek és ezáltal az állattenyésztés visszaszorítására, a valódi műhús”, amelyet laboratóriumi körülmények között állítanak elő állati sejtekből.


A 2016-ban alakult Upside Foods készítményét tavaly novemberben nyilvánította emberi fogyasztásra alkalmasnak az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala, amellyel a cég alapítója és vezetője, Uma Valeti szerint történelmet írtak. Ez egyébként még nem jelenti azt, hogy máris bárki megvásárolhatja a terméket, ahhoz ugyanis, hogy kereskedelmi fogalomban is kapható legyen, az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumának engedélye is szükséges. Az élő állat leölése nélkül, ám annak szöveteiből, bioreaktorokban előállított hús persze sokak fantáziáját megmozgatta, többek között John Wenz, az Inverse újságírójáét is, aki úgy döntött, megkóstolja a furcsa élelmiszert.

Upside Foods állati sejtből
A laboratóriumban készül csirke fancy tálalással. (Fotó: John Wenz/ Inverse)

Wenz korrektnek találta a hús ízét, és elmondása szerint az állaga is hasonlított egy igazi csirkéhez, bár volt benne valami furcsa, amit nem fejtett ki bővebben. Ennél érdekesebb azonban, hogy az újságíró egy meglehetősen kínos mellékhatásról is beszámolt: kellemetlen szelek kezdték kínozni a műhús fogyasztását követően.

Upside Foods állati sejtből
És anélkül. (Fotó: John Wenz/ Inverse)

 „Furcsán puffadt voltam a nap hátralevő részében” – mondta Wenz, hozzátéve, hogy gyanúsan a műcsirke okozta a tüneteket, bár egészen biztos nem lehet benne, hiszen csak egyszer evett belőle. „Nem voltak görcseim vagy ilyen, de nem volt egy kellemes érzés.”

Ez valószínűleg nem a legjobb reklám a Upside Foods számára, ám nem ez az egyetlen gond a termékkel. Többek között az is hátráltatja a laborban termesztett hús tömeggyártásba kerülését, hogy egyelőre rendkívül költséges és lassú az előállítási folyamat.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?