The Last of Us: létezik egy gomba, aminek a 40 fok meg sem kottyan

A Candida auris gombafaj szinte minden gombaellenes szerrel szemben képes ellenállóságot kialakítani, ráadásul akár a 42 ℃ fokos hőmérsékleten is képes túlélni. 

Január közepén elrajtolt az HBO Maxra készített The Last of Us sorozat, amely a világ egyik legnépszerűbb horror elemekkel átszőtt akció-kalandjátékán alapul. A történet szerint egy Cordyceps nevezetű mutálódott gombavírus az emberek nagy részét élő szörnyetegekké változtatja, főhősünknek, Joelnek (Pedro Pascal) pedig az a feladata, hogy eljuttasson egy Ellie nevű lányt (Bella Ramsey) egy félkatonai szervezethez, melynek tagjai úgy vélik, a tinédzser lehet a kulcs a kór legyőzéséhez.


A sorozat nyitójelenetében azt láthatjuk, amint a tudósok egy talkshowban arról vitatkoznak, hogy az emberiség végét jó eséllyel nem egy vírus, hanem egy gomba fogja okozni. Ezt azzal magyarázzák, hogy a globális felmelegedés hatására a gombák alkalmazkodni kezdenek a magasabb környezeti hőmérséklethez, és ez olyan fajok megjelenését hozhatja el, amelyeknek nem jelent majd akadályt az emberi szervezetben szaporodni. A jelenleg élő gombák nagy része ugyanis a 10 ℃ fokos hőmérsékletet kedveli, ami azt jelenti, hogy jellemzően nem képesek megélni a 37 ℃-os emberi szervezetben. (Ez az egyik oka annak, hogy a legtöbb gombás fertőzés a bőrön terjed.)

Fotó: Getty Images

De néhány gombafaj a melegebb hőmérsékletet is jól viseli, és ezek azok, amelyek az emberre életveszélyes fertőzéseket okozhatnak. A Candida auris például szinte minden gombaellenes szernek ellenáll, és ami igazán aggodalomra ad okot, hogy magasabb hőmérsékleten is képes megélni – írja a The Conversation. Nem hétköznapi, átlagos gombafertőzésről van szó: a szóban forgó élesztőgomba nagy veszélyt jelent a kórházban fekvő betegeknél, ugyanis bejut a vérbe és a szervekbe, megakadályozva azok megfelelő működését.

A Candida auris megjelenése kapcsán a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy az emelkedő hőmérséklet hozzájárulhatott a fertőzés terjedéséhez. Hogy a globális éghajlatváltozás vezet-e ennél is veszélyesebb gombák kialakulásához, egyelőre nem tudni, ám a tudósok szerint igen valószínűtlen, hogy a sorozatbeli mutálódott parazita gombához hasonló járvány tizedelje meg az emberiséget.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?