Minden idők legdrágább sorozata az Amazon szerint óriási siker, de a Netflix sztárjai lazán alázzák.
Az Amazon a világ pénzét elköltötte A hatalom gyűrűi című alkotásra, ami a világ legdrágább sorozatává vált ezzel. A cég nagyon veri magát, hogy micsoda diadalt arattak, hiszen 100 milliónál is kicsit többen streamelték a szériát.
Ez lehet, hogy igaz, viszont az is tény, hogy ebben azok is benne vannak, akik mondjuk esküvős realityt szerettek volna bámulni, és csak másodpercekre nézték, ahogy Galadriel elszántan néz valamerre, vagy hogy az orkok és a tündék kóstolgatják egymást.
Ennél sokkal fontosabb mérőszám, hogy összesen milyen hosszan nézték az emberek világszerte, és e tekintetben bizony a világ legdrágább sorozata kudarcot vallott a Netflix-szel vívott háborúban.
A hatalom gyűrűit összesen 24 milliárd percen keresztül nézték, ami persze nem rossz eredmény, de például a Wednesday első évada háromszor ilyen jól teljesített, hiszen 74,2 milliárd percet ért el. A Stranger Things 4 pedig 81,1 milliárd percet gurított, amivel abszolút első ebben a versenyben.
Az Amazon persze azt hangoztatja, hogy nagyon elégedett az eredménnyel, lesz folytatása A Hatalom gyűrűi című sorozatnak. Tehát nem akarnak el sem gondolkodni amazon, hogy félbe vágják a tünde amazon életét bemutató opuszt. A kritikusok közül mindenesetre sokan fanyalogtak, és azt sem mondhatjuk, hogy a közönség egyértelműen elégedett volt a Gyűrűk Ura előzménnyel.
[sc name=”facebook” ][/sc]