Blaszfémia miatt blokkolták a Wikipédiát Pakisztánban

Istenkáromló” tartalomra hivatkozva Pakisztán illetékes hatóságai blokkolták az országban a Wikipédiát. 

A Pakisztáni Távközlési Hatóság (PTA) azért tiltotta be az online enciklopédiát az országukban, mivel az általuk istenkáromlónak tartott tartalmat nem távolították el teljesen a felületről. Hogy pontosan mely tartalmakról van szó, nem világos, ám a távközlési hatóság a napokban megkereste ez ügyben a Wikipédia illetékeseit, akik végül nem tettek eleget a tartalomtörléssel kapcsolatos kérésüknek.


Ahogy azt a TechCrunch is megjegyzi, a Wikipédiához való hozzáférés korlátozása nem egyedülálló eset; a különböző internetes és közösségi oldalak gyakran állnak tilalom alatt Pakisztánban. 2020-ban a PTA például a TikTok-ot is betiltotta ideiglenesen „erkölcstelen és illetlen” tartalmakra hivatkozva, melyet követően a közösségi oldal megígérte, hogy a pakisztáni társadalmi normák és törvények szerint igyekeznek moderálni a tartalmakat.

Érdemes megjegyezni, hogy a muszlim többségű országban az iszlám vallás megsértése életfogytiglani börtönnel, sőt akár halálbüntetéssel is végződhet az erre vonatkozó szigorú törvények értelmében. A blaszfémiával vádolt személyeket gyakran meglincselik még azelőtt, hogy a bírósági tárgyalásuk megkezdődhetne.

A PTA szóvivője a Bloombergnek elmondta, hogy továbbra is tárgyalásokat folytatnak a Wikipédia illetékeseivel, és amennyiben sor kerül a szentégtörő tartalmak teljes eltávolítására, fontolóra veszik a webhely blokkolásának feloldását.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?