Egy 2017-es tanulmány szerint a macskások nagy általánosságban intelligensebbek, mint kutyát tartó társaik.
A kutyás és macskás emberek csoportja általában csak egy dologban ért egyet: négylábú társsal élni maga a csoda. Ezt leszámítva azonban nem sok közös van bennük, legalábbis a sztereotípiák szerint, amelyek előszeretettel élezik ki a különbségeket a két tábor tagjai között. Számtalan kutatás látott már napvilágot a kutyák és a macskák intelligenciájával kapcsolatban, most azonban a gazdák kerülnek a főszerepbe: egy pszichológusokból álló trió azt kutatta, milyen személyiségjegyek jellemzőek a macskásokra, és milyenek a kutyásokra.
A több mint 400 egyetemi hallgató bevonásával végzett kutatás szerint a macskaimádók magasabb pontszámot értek el az érvelés és az általános intelligencia teszteken, emellett jobbnak bizonyultak az elvont gondolkodásban, az önállóságban és a nyitottságban is – írja az IFL Science. A kutyatartók ezzel szemben sokkal energikusabb, nyitottabb személyiségek, akik szeretik betartani a szabályokat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 418 részvevőből 352 vallotta magát kutyásnak, és csupán 66-an mondták azt, hogy macskapártiak.
A kutatók szerint a kulcsszó a kreativitás, a kreatív emberek és a macskatartók személyiségjegyei ugyanis rendkívül hasonlóak – nyitottak, kevésbé szabálykövetők -, ami arra utal, hogy a kreatív emberek hajlamosak a macskákat preferálni házi kedvencként.
[sc name=”facebook” ][/sc]