intel
Kép: Raja Koduri - The Verge

Raja Koduri, az Intel grafikai vezetője fél évtizeden át igyekezett a céget az Nvidia és az AMD vetélytársává tenni.

Miután öt éven át próbálta az Intelt az Nvidia és az AMD versenytársává tenni a játékosoknak szánt integrált grafikus kártyák területén és azon túl, Raja Koduri elhagyja az Intelt, hogy saját generatív MI startupot alapítson. Hozzá kell tenni, ezen a területen eléggé visszafogott sikereket tudott elérni. Az Intel 2017-ben vette át őt az AMD-től, ahol a teljes grafikai részlegért felelt, és ez akkoriban a cég számára ígéretes fejlemény volt. Akkoriban a vállalat egyik fő célja volt, hogy visszatérjen az integrált videokártyák piacára. Kodurit korábban már az Apple is elcsábította, és szintén az AMD-től, de 2013-ban visszatért oda.

Az Intelnek Koduri távozásáig nem sikerült valódi konkurenciává válnia az integrált grafikus kártyák terén. A kezdő próbálkozásait nem lehetett megvenni, és az első, kereskedelmi forgalomban kapható  GPU-i driverproblémákkal és hiányzó funkciókkal küzdöttek. Egyelőre csak a mainstream 1080p-s játékoknál van létjogosultságuk, de ott is csak azért, mert az Intel jól beárazta őket. Ugyanakkor a vállalatnak a hosszabb távú GPU-terve van, így lehetséges, hogy a dolgok jobbak és versenyképesebbek lesznek a következő generációkban. Koduri pedig Pat Gelsinger, az Intel vezérigazgatójának tweetje szerint egy startupot fog irányítani, amely „a generatív mesterséges intelligencia köré épülő szoftvereket készít a játékok, a média és a szórakoztatás számára”.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

ForrásThe Verge