Íme néhány tanács és trükk, amellyel megnövelhető, kitolható egy mobil üzemideje. Ezeket érdemes a szervíz előtt kipróbálni, ha túl gyorsan merül a telefon akkumulátora.
Az okostelefonok fejlődése megállíthatatlan, de ennek üteme nem minden komponens esetében ugyanolyan gyors. Amíg a processzorok, kijelzők és kamerák rövid alatt óriási evolúciós ugrást produkáltak, addig sajnos az akkumulátor technológiák esetében nem ennyire rózsás a helyzet.
Sajnos ki kell mondani, hogy a mobilok egyik Achilles-sarka továbbra is az energiaellátás, hiszen jelen állás szerint nincs olyan technológia, amely ilyen kis méretben több napra elegendő energiát biztosítana általános használat esetén.
Annál pedig kevés idegőrlőbb dolog van, mint amikor merül le a készülék, pláne ha ez a megszokottnál gyorsabb ütemben történik.
Mostani cikkünkben összegyűjtöttünk néhány fontos tippet, trükköt és tanácsot, amellyel csökkenthető a fogyasztás. Ezek bemutatásához egy Samsung Galaxy Z Fold4-es telefont használtunk, többek között azért mert a dél-koreai cég kiemelt hangsúlyt fektet erre a kérdésre. A készülékei több olyan extra funkciót is tartalmaznak, amelyek célja kifejezetten az üzemidő növelése. Na, de jöjjön a lényeg!
Energiatakarékos üzemmód
A Samsung telefonjain bekapcsolható az energiatakarékos üzemmód, amely radikálisan csökkenti a fogyasztást, és megnöveli az üzemidőt. Ez értelemszerűen nincs ingyen, hiszen ilyenkor csökken a processzor teljesítménye, a kijelző képfrissítési rátája, alacsonyabb lesz a fényerő többek között.

Mindebben az a legjobb, hogy ez a szolgáltatás kényelmesen, egyetlen érintéssel aktiválható.
Karbantartás
A Samsung telefonokon megtalálható Eszközkarbantartó sokat segíthet az üzemidő megnövelésében. Ennek lefuttatása során a rendszer „kitakarítja” a memóriát, és ha kell, kikapcsolja az egyébként haszontalan, energiazabáló appokat például.
Mielőtt pedig szervízhez fordulnánk, a Samsung telefon tulajdonosok egy egyedülálló lehetőséggel is élhetnek. A Samsung Members szolgáltatásban ugyanis megtalálható egy széleskörű Diagnosztikai eszköz, ami automatikusan képes ellenőrizni a telefon különböző részegységeinek megfelelő működését. Ugyanitt hibajelentéseket is küldhetünk a gyártónak.
Sötét mód
A Samsung készülékeken egyszerűen, egy külön ikon segítségével aktiválható az úgynevezett „Sötét mód”. Ilyenkor a hagyományos fehér háttér helyett feketét látunk, ami az OLED kijelzős modelleknél jelentősen megnövelheti az üzemidőt.

Ha ugyanis fehér helyett fekete az alapszín, akkor ott az egyes képpontokban ki van kapcsolva a fény, ami értelemszerűen jelentősen csökkentheti a fogyasztást.
Mobilnet
Azt jó tudni, hogy a mobilnet használata falja az energiát, úgyhogy ha lehet, váltsuk át WiFi-re, ami sokkal kevésbé pazarló megoldás! Illetve, ha nincs szükség a mobilnetre, kapcsoljuk ki azonnal az opciót. Vannak persze gyártók (és a Samsung is ezek közé tartozik), amelyek készülékei képesek arra, hogy különböző megtanult rutinok alapján automatikusan kapcsolódjanak az általunk megbízhatónak ítélt hálózatokhoz.
Bluetooth
A vezeték nélküli kapcsolat megteremtését szolgáló Bluetooth szintén energiagyilkos technológia. Ha aktív, és nincs rá szükség, akkor érdemes azonnal kikapcsolni! Súlyos félórákat nyerhetünk ezzel a lemerülés ellen vívott harcban!
Hely
Amennyiben aktív a GPS alapú „Helymeghatározás” nevű funkció, akkor számíthatunk arra, hogy gyorsabban fog lemerülni a telefonunk. Amennyiben éppen nincs rá szükség, akkor ebből fakadóan jobb ezt kilőni.

Érdemes figyelni arra, hogy néhány applikáció magától aktiválja (például a térkép vagy navigációs appok). Tehát ha azt gyanítjuk, hogy a megszokottnál gyorsabban fogy az energia az akksiból, akkor nem árt erre rákukkantani.
Vírust is jelezhet, ha gyorsan merül a telefon
Bizony előfordulhat, hogy vírus kerül az eszközre, és az fut a háttérben, láthatatlanul, aminek következtében a normálisnál intenzívebben fogy az energia. Amennyiben erre gyanakszik valakik, akkor lefuttatható egy víruskeresési ciklus. Itt érdemes megjegyezni, hogy a Samsung készülékek az integrált Knox rendszernek köszönhetően fejlett védelemmel rendelkeznek, de ha felhasználó manuálisan telepít valamit, akkor ezt meg tudja kerülni.
Felesleges appok kikapcsolása
Sokan nem figyelnek oda arra, hogy bezárják azokat az alkalmazásokat, amiket éppen nem használnak. Ezek ugyanis a háttérben tovább futhatnak, azaz használhatják a készülék erőforrásait, ami értelemszerűen a fogyasztás megemelkedéséhez vezet.
Gyári beállítások visszaállítása
Amennyiben megpróbáltunk mindent, de még mindig gyorsan merül a telefon, még mindig maradt egy utolsó megoldás a tarsolyban. Ez pedig a taktikai atomcsapás, azaz a gyári adatok visszaállítása.
Ilyenkor minden egyes letöltött bit, tehát alkalmazás, dokumentum, csevegés, jelszó, beállítás, kép és videó törlődik a telefonról. Tehát ha erre kerül a sor, érdemes egy alapos mentést végezni, és az adatokat más eszközre vagy a felhőbe továbbítani.
Ezt követően lesz egy legyalult mobilunk, amelyről eltűnnek azok a rosszul működő szolgáltatások, beakadt funkciók, bujkáló appok, amelyek eddig akaratunk ellenére falatoztak az energiaraktárból.
[sc name=”facebook” ][/sc]







