A brit kormány nem tud betelni a mesterséges intelligenciával

A brit kormány a jelek szerint teljesen odavan az MI-től, és hajlandó erre pénzt is áldozni. 

Alig néhány órával azután, hogy az Innovate UK kormányzati ügynökség bejelentette egy MI munkacsoport létrehozását, a brit kormány is ezzel kapcsolatos döntést hirdetett ki. Ennek lényege, hogy létrehozzák a Bridge AI-t, egy új, 100 millió fontos (bő 43 milliárd forint) alapot. A cél, hogy a mesterséges intelligencia és annak kevésbé divatos rokona, a gépi tanulás (ML) bevezetésével ösztönözzék a növekedést és a versenyképességet az Egyesült Királyság gazdaságában. A BridgeAI program fő fókuszterületeiként a mezőgazdaságot, az építőipart, a közlekedést és a kreatív iparágakat jelölték meg.

Kép: Harlem World Magazin

Érdekesség, hogy az 5G-vel elvileg újabb forradalmat végrehajtó távközlés nincs a felsoroltak között, hacsak nem „kreatív” iparágnak tekinti a kormányzat. Egyébiránt teljesen érthető a kormányzati törekvés, hiszen a mesterséges intelligencia számtalan területen segítheti az emberi tevékenységeket. A logisztika területén például gazdaságosabbá teheti a szállítást, csökkentheti az emissziót, és ezzel egyszerre lehet költséget megtakarítani, és a bolygót védeni. Érdemes ugyanakkor azt is megemlíteni, hogy meglehetősen sokan féltik munkahelyüket az MI-től, és velük kapcsolatban már elhangzott a „luddita” szó is. Holott valahol érthető, hogy egy olyan munkakört betöltő személyt, akit az MI helyettesíteni tud, nem igazán nyugtat meg, hogy az ipari forradalomnál is találtak más munkát az utcára kerülők.

[sc name=”facebook” ][/sc]

 

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?

8K TV

Jöhet a 8K áttörése?

Egy érdekes kísérlet mentené meg a pusztulástól a nagy reményekkel induló extrémen nagy