Warren Buffett megszólalt arról, hogy veszélyes-e a mesterséges intelligencia

A világ egyik leggazdagabb embere szerint a mesterséges intelligencia rosszul is elsülhet, de túlzottan aggódni azért nem érdemes. 

A Berkshire Hathaway közgyűlésén, amit a kapitalista Woodstockként is emlegetnek, Warren Buffett többek közt a mesterséges intelligenciáról is szót ejtett. Az „omahai orákulum” nincs kifejezetten jó véleménnyel a technológiáról, sőt.


Warren Buffett meglátása szerint az MI-ben ugyan van potenciál, ám a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, vagyis rosszul is elsülhet a dolog, ahogy az az atombomba esetében is történt. Hozzátette ugyanakkor, hogy ezzel nem arra céloz, hogy a mesterséges intelligencia olyan veszélyes lenne mint a nukleáris fegyverek, emellett úgy véli, hogy a szóban forgó technológia az emberi kreativitással nem fogja tudni felvenni a versenyt.

Buffett jobbkezének, Charlie Mungernek is volt néhány megjegyzése a mesterséges intelligencia kapcsán a találkozón. „Én személy szerint szkeptikus vagyok a mesterséges intelligencia körüli hírveréssel kapcsolatban” – mondta a Berkshire Hathaway 99 éves alelnöke. – „Amondó vagyok: a régimódi intelligencia nagyon is jól működik.”

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?