Dmitrij Rogozin, a Roszkozmosz egykori vezetője egy jól ismert összeesküvés-elméletet vett elő, miszerint az Apollo-program egy totális nagy kamu volt.
Az összeesküvés-elméletekkel foglalkozó portálokon évek óta kiemelt helyet foglal el az a teória, miszerint a holdraszállás megrendezett volt. A kételkedők szerint az ikonikus felvételek egy titkos laboratóriumban készültek, méghozzá a legendás filmrendező, Stanley Kubrick segítségével.
Ezt az unalomig ismert teóriát lovagolta meg nemrégiben Dmitrij Rogozin, az orosz űrügynökség egykori vezetője és Oroszország volt miniszterelnök-helyettese. A politikus a Telegramnak arról nyilatkozott, hogy hivatali ideje alatt bizonyítékot kért a NASA-tól az 1969-es holdraszállásra, mire az amerikai űrügynökség elpostázott neki egy példányt Alekszej Leonov könyvéből. Ő volt az a szovjet űrhajós, aki az USA és Szovjetunió között zajló űrverseny jelképes lezárásának is tekintett 1975-ös Szojuz–Apollo-program parancsnoka volt.
„Nem világos számomra, hogy az Egyesült Államok a múlt század 60-as éveinek fejlettségi szintjén hogyan tette meg azt, amit még most sem tud?” – jegyezte meg szarkasztikusan a politikus.

2020-ban Rogozin egyébként azt nyilatkozta, hogy a Vénusz egy orosz bolygó, és ha valóban van élet a bolygón, jobb ha minél hamarabb elkezdenek oroszul tanulni.
[sc name=”facebook” ][/sc]