Dél-koreai tisztviselők a mesterséges intelligencia segítségével becsülték meg, mennyit nyomhat Kim Dzsongun észak-koreai diktátor.
A mesterséges intelligencia látszólag szinte mindent tud. Tartalmakat gyárt, legyen szó képekről, dalokról, tudományos értekezésekről. Emellett a harcászatban is egyre nagyobb szerepe van (az egyik legmagasabb rangú amerikai tábornok szerint teljesen megváltoztatja a háborúzás mikéntjét), de a hírszerzésben is nagy hasznát veszik.
A Sky News beszámolója szerint Dél-Korea mesterséges intelligencia szoftvert használt Kim Dzsongun testsúlyának meghatározásához, amely szerint az észak-koreai vezető elérte a mintegy 140 kilogrammot. Hogy pontosan milyen szoftvert használtak ehhez, nem tudni, ám a jelek szerint a vezető nem csak túlsúlyos, de súlyos alvászavarral és szenvedélybetegségekkel is küzd.
Ezek az információk a dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálat (NIS) igazgatója által a parlamenti hírszerzési bizottság ülésén hangzottak el. A dokumentumok alapján azt gyanítják, hogy Kim olyan ördögi körbe került, amelyben egyre inkább rabjává válik az alkoholnak és a nikotinnak, miközben alvászavara is egyre súlyosbodik. Ezt a következtetést elsősorban arra alapozzák, hogy Észak-Korea nagy mennyiségű külföldi cigarettát, valamint kiváló minőségű rágcsálnivalókat importál.
Az észak-koreai vezető egészségi állapotáról hosszú évek óta folynak a találgatások, miközben már több alkalommal is a halálhírét keltették. Ez érthető, hisz még a születési dátuma is bizonytalan – habár úgy vélik, hogy 39 éves lehet.