A tálibok nyilvánosan dicsérik a Twittert, nem kérnek a rivális Threads-ből

Váratlan helyről kapott támogatást a Twittert: a tálibok egyik vezetője nyilvánosan dicsérte Elon Musk közösségi oldalát, ahol még érvényesül a szólásszabadság. 

Múlt héten hivatalosan is elrajtolt a Twitter riválisának szánt Threads közösségi oldal, amit a Mark Zuckerberg nevével fémjelzett Meta fejleszt. Az új platform szinte pillanatok alatt letarolt mindent, órák alatt meglett a 10 milliós tábor, de a 100 milliósra sem kellett sokat várniuk. Válaszul a Twitter el is kezdett perrel fenyegetőzni, arra hivatkozva, hogy a Meta jogszerűtlenül lekoppintotta a szolgáltatásukat. Akadnak ugyanakkor olyan felhasználók is, akik Elon Musk mikroblogja mellett teszik le a voksukat.


Anas Haqqani, a tálibok egyik vezetője támogatásáról biztosította Muskot, és azt mondta, nincs miért aggódnia a Twitternek, mert a szólásszabadság és a hitelesség tekintetében egyetlen közösségi oldal sem veheti fel velük a versenyt. „A Twitternek nincs olyan intoleráns politikája, mint a Metának” –  fogalmazott a talibán vezetője.

A BBC még januárban számolt be arról, hogy a tálibok vezetői is elkezdték használni a Twitter fizetős hitelesítési funkcióját, ami azt jelenti, hogy több talibán vezető neve mellett is megjelent a hitelesítést bizonyító kék pipa jelzés.

Hogy a Twitter mit szól az új támogatójához, nem tudni, de minden bizonnyal csak egy kaki emojival reagálnának bármiféle megkeresésre – ahogy azt az elmúlt hónapokban minden egyes sajtós megkeresés esetében tették.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?