Még mindig nem tudják biztosan, hogy mi lehet a hatalmas fémhenger Ausztrália partjainál

Egyelőre nem sikerült minden kétséget kizáróan beazonosítani azt az óriási fémhengert, amit nemrégiben Ausztráliánál mosott partra az óceán. 

Mi is írtunk róla, hogy egy óriási fémhenger sodródott partra Nyugat-Ausztráliánál, amelyet a helyiek és a rendőrség is nagy érdeklődéssel fogadott. A hatóságok egyből látták, hogy a tárgy nem egy utasszállító repülőgépről válhatott le, így annak gyanúját is elvetették, hogy abból az eltűnt repülőgépből származhat, amely 2014 márciusában Kuala Lumpurból Pekingbe tartott. Ugyanakkor egyáltalán nem voltak biztosak a henger eredetét és célját illetően, ezért a lakosságot inkább óvatosságra intették.


A nagyjából két méter átmérőjű tárgy sérültnek és kopottnak látszott, a hozzá tapadt tengeri organizmusok pedig azt sugallják, hogy hónapokig vagy akár évekig az óceánon hánykolódhatott. Természetesen a közösségi médiában is megjelentek a hengerről készült képek, amelyről többen úgy vélték, hogy egy indiai űrrakéta darabja lehet. Alice Gorman űrkutatási szakértő elmondta, hogy szerinte az objektum az indiai űrügynökség egyik PSLV rakétájának harmadik fokozatáról válhatott le.

Habár a fémhenger már az indiai űrügynökség (ISRO) látókörébe is bekerült, biztosat továbbra sem tudni. Az űrügynökség munkatásai sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarják a híreket, ameddig a saját szemükkel nem látták a rejtélyes tárgyat.

A United News of India szerint az Ausztrál Űrügynökség már felvette a kapcsolatot az ISRO-val az ügy kapcsán. Addig is pedig kíváncsian várjuk a további fejleményeket.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?