Kiderült, hogy mi az a hatalmas, titokzatos fémhenger Ausztrália partjainál

Beigazolódtak a feltételezések, miszerint a rejtélyes objektum, ami Ausztrália nyugati partjainál tűnt fel, egy indiai rakétához tartozik. 

Mi is írtunk róla itt a TechWorldön, hogy egy óriási fémhenger sodródott partra Nyugat-Ausztráliánál, amelyet a helyiek és a rendőrség is nagy érdeklődéssel fogadott. A hatóságok egyből látták, hogy a tárgy nem egy utasszállító repülőgéphez tartozik, így annak gyanúját is elvetették, hogy abból az eltűnt repülőgépből származhat, amely 2014 márciusában Kuala Lumpurból Pekingbe tartott. Ugyanakkor egyáltalán nem voltak biztosak a henger eredetét és célját illetően, ezért a lakosságot óvatosságra intették.


A nagyjából két méter átmérőjű tárgy sérültnek és kopottnak látszott, a hozzá tapadt tengeri organizmusok pedig azt sugallták, hogy hónapokig vagy akár évekig is az óceánon hánykolódhatott. Az indiai űrkutatási hivatal most végre megerősítette, amit már korábban is sejteni lehetett, miszerint az objektum egy Polar Satellite Launch Vehicle (PSLV) rakéta harmadik fokozatáról származik – írja a BBC. Az indiai űrkutatási hivatal szóvivője szerint Ausztrálián múlik, hogy mi lesz a tárgy további sorsa.

A fémhengert jelenleg egy raktárban őrzik, az Ausztrál Ügynökség pedig arra kérte a közösség tagjait, hogy értesítsék őket, ha további törmelékek kerülnének elő. Felmerült továbbá, hogy az űrszemétből akár turisztikai látványosság is lehetne, például kiállíthatnák egy parban, ahol a látogatók a saját kezükkel is megérinthetnék a különleges, világűrből érkezett tárgyat. Az ENSZ Világűrügyi Hivatala ugyanakkor hozzátette: az országok kötelesek visszaküldeni a területükön talált „idegen” űrtárgyakat a tulajdonosoknak.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?