Na még mit nem?! Odacsap a mesterséges intelligenciának a The New York Times

A világ egyik legnívósabb nemzetközileg terjesztett napilapja, a The New York Times megtiltja, hogy hatalmas média archívumukat felhasználják a chatbotok tréningezésére. 

Az elmúlt hónapokban számos olyan hír látott napvilágot, hogy egyes szerkesztőségek a mesterséges intelligenciával kísérleteznek a tartalomkészítésben. Az Axel Springer német médiacsoport vezérigazgatója egészen odáig ment, hogy azt mondta: az olyan mesterséges intelligenciák, mint a ChatGPT, helyettesíthetik is az újságírókat. Ezzel azonban nem mindenki ért egyet.

A The New York Times például megelőző intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy az MI-vállalatok ne vehessék hasznát szöveges tartalmaiknak, fotóiknak, videóiknak és metaadataiknak az algoritmusaik képzésében – írja a The Verge. Ennek érdekében az általános szerződési feltételeikben eszközöltek változtatást, amelybe belefoglalták, hogy ezek a cégek csak és kizárólag írásos engedéllyel férhetnek hozzá az adataikhoz, a szabályok be nem tartása pedig pénzbírságot és egyéb szankciókat vonhat maga után.

the new york times mesteséges intelligencia
(Fotó: Shutterstock)

A fentebb leírtak tudatában kissé visszás, hogy a Google állítólag olyan mesterséges intelligencia terméket fejleszt, amit az újságírók segítőjének szánnak, és úgy tudni, hogy a technológiai óriás már be is mutatta szolgáltatását a The New York Times vezetőségének – ahogy a The Washington Postot és a The Wall Street Journalt birtokló News Corp.-ot is megkörnyékezte. Hogy mit szólt a nagy amerikai lapok főnöksége a keresőóriás ötletéhez, egyelőre nem tudni, ahogy arról sincs információ, hogy pontosan milyen területen és formában nyújtana segítséget az újságíróknak a Google új algoritmusa.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?