Oroszország és az 5G kapcsolata finoman szólva sem rózsás

Nem tett túl jót Oroszország 5G-s elképzeléseinek az, hogy lerohanták Ukrajnát, hiszen így még több bizonytalansági tényező van, mint előtte. 

Korábban terjedt néhány megalapozatlan pletyka arról, hogy Putyin elnök nem szívesen látná az ötödik generációs technológiát, de kiderült, hogy azért nem ennyire rossz Oroszország helyzete. Bár nem is jó, mivel már most úgy tudni, hogy 2030-ra tervezik a kereskedelmi bevezetést, de ha még tovább háborúznak, a dátum is későbbre tolódik. Továbbá ott van az a tény is, hogy az Ericsson és a Nokia a fegyveres konfliktus kirobbanását követően kivonult az országból, a Huawei és a ZTE eszközeivel való pótlást pedig a nemzetközi szankciós szabályok nehezítik. Ám ha lesz is 5G, az sem mindenütt, mert a jelenlegi információk szerint csupán a 100 ezer főnél népesebb települések részesülnek majd belőle.

oroszország
Kép: Michael Siebert – Pixabay

Elég komoly leküzdendő akadály az is, hogy az ország kormánya be kívánja tiltani a 3,4-3,8 GHz-es sáv használatát az 5G számára, márpedig pont ez az, amit szokás „aranysáv” jelzővel emlegetni. A tiltás oka, hogy ez jelenleg a katonai szervezeteké, bár vannak elképzelések arra, miként lehetne a polgári életbe is bevinni, de ezek is elég „oroszosak”. Az egyik ilyen az, hogy a nemzeti vezetékes szolgáltató, a Rostelecom kapná meg, így biztosítva, hogy az állam és a hadsereg továbbra is teljes ellenőrzés alatt tarthassa. Röviden tehát úgy lehetne összefoglalni, hogy Oroszország ötödik generációs fejlesztései még az elképzelések szintjén is meglehetősen zavarosak, és bizonytalanok. Márpedig geopolitikai szempontból sem mindegy, hogy melyik állam mikor pattan fel az 5G-vonatra.

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?

8K TV

Jöhet a 8K áttörése?

Egy érdekes kísérlet mentené meg a pusztulástól a nagy reményekkel induló extrémen nagy