A Mars-küldetések elsődleges célja, hogy életet találjanak a Marson, és habár erre még nem került sor, egy kutató szerint nem kizárt, hogy mégis.
A Perseverance rover által összegyűjtött marsi mintákat a NASA és az Európai Űrügynökség közösen, egy összehangolt program keretében fogja elszállítani a Földre, amire a tervek szerint a 2030-as évek első felében kerülhet majd sor. Habár a tudósok szerint nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy bármi is élne a Mars felszínén, de kizárni mégsem lehet teljesen, épp ezért az idegen mintákkal is körültekintően fognak bánni, tekintettel a benne található esetleges kórokozókra.
Jóval azelőtt, hogy a Perseverance vagy a Curiosity rover a Marsra tette volna a lábát, az 1970-es évek közepén az űrhivatal két leszállítóegységet is küldött a vörös bolygó felszínére. A Viking 1 és Viking 2 által végzett kísérletek végül ellentmondásos eredményekhez vezettek: míg egyes kísérletek pozitív kimenetellel zárultak, vagyis azzal, hogy van élet a Marson, addig a többi vizsgálat ennek épp az ellenkezőjére jutott.
Dirk Schulze-Makuch német asztrofizikus a Big Think oldalán megjelent cikkében még júniusban arról írt, hogy nem zárható ki teljesen, hogy ezekben a talajmintákban ténylegesen volt élet, de mi azzal a lendülettel ki is irtottuk, hogy vizet öntöttünk rájuk – írja az IFL Science. A Viking-kísérletek közül ugyanis több esetben is radioaktív szenet tartalmazó vizet adtak a talajmintákhoz, mivel az volt az elképzelés, hogy a talajban lévő esetleges mikroorganizmusok elfogyasztva ezt a vizet, gázként fogják kibocsátani, ami visszajelzésként szolgálhat a kutatóknak. Schulze-Makuch szerint azonban elképzelhető, hogy a vízzel lényegében megfojtottuk ezeket a rendkívüli szárazsághoz szokott élőlényeket.
A tudós a Föld legszárazabb területét, az Atacama-sivatagot hozta fel példaként, ahol évtizedek telnek el eső nélkül, mégis mikroorganizmusok élnek a felszínén, melyek a levegőből vonják ki a nedvességet. Schulze-Makuch szerint, ha vizet öntenénk ezekre a földi mikrobákra, azzal a lendülettel el is pusztítanánk azokat, mivel ezek az életformák fokozatosan alkalmazkodtak a környezetükhöz, és már egyáltalán nincsenek hozzászokva az esőhöz, ezért lényegében belepusztulnának, ha nagyobb mennyiségű folyadékhoz jutnának. Spekulációk szerint a marsi mikrobák – amennyiben valóban léteznek – hasonlóképpen alkalmazkodtak a száraz környezethez, ami egyben azt is jelenti, hogy a Viking-küldetések kutatói a vízzel gyakorlatilag a halálba küldték a talajmintákban lakozó élőlényeket.
