Leginkább a ZTE azon dolgozói sínylették meg a leépítéseket, akik a cég K+F részlegén kívül voltak.
A ZTE-t általában csak mellékesen szoktuk megemlíteni, amikor a nagy kínai gyártókról, vagy a Huawei ellen hozott amerikai szankciókról van szó. Azért is tud ez így lenni, mert a vállalat inkább a belső piacáról él, semmint Európába vagy a tengerentúlra törekedne. Ennek köszönheti egyébként azt is, hogy a teljes bevétele 1,5 százalékkal, a nettó nyeresége pedig közel 20 százalékkal tudott növekedni. Ez egyébként 760 millió dollárt jelent.

Az eredmények javulásához azonban az is kellett, hogy az összesen közel 73 ezer főt foglalkoztató vállalat az első félévben 2075 alkalmazottjának mutasson ajtót. Mindeközben a kutatás-fejlesztésre fordított beruházásainak költsége 26 százalékkal 1,8 milliárd dollárra nőtt. Így a K+F kiadások aránya az értékesítéshez képest 21 százalék volt. Ez olyan komoly szám, amiben csak a Huawei előzi meg, ugyanakkor látható általa, hogy az elbocsátások azokat érintették, akik a K+F részlegen kívül vannak. A cég egyébként úgy, hogy az Ericsson és a Nokia a kínai 5G-fejlesztések perifériájára szorult, az állami megrendelésekből elég jól boldogul.