Ezt gondolják a magyarok az okosotthonokról

A Wavin friss kutatása szerint a lakás és családiház tulajdonosok többsége nem a kényelmi funkciók, hanem a biztonság és a költségmegtakarítás miatt érdeklődik az okosotthonok iránt.

A Wavin az őszi, felújítási szezon kapcsán az okosotthonokról kérdezte a magyar családi ház, illetve lakás tulajdonosokat. A piacvezető vállalat Építőipari Trendmutatójából kiderül, hogy a válaszadók 40 százaléka saját bevallása szerint már jól ismeri ezeket a rendszereket, további 50 százalékuk pedig kifejezetten érdeklődik az okos megoldások iránt. A megkérdezettek háromnegyede bele is vágna az okosotthon kialakításába, ám minden második válaszadó csak abban az esetben, ha ez nem jár fúrás-faragással, azaz kizárólag vezeték nélkül (wireless) rendszert választana.


A felmérés szerint a válaszadók elsősorban a biztonság, illetve az elérhető költségmegtakarítás miatt alakítanának ki okosotthont, a kényelem csak másodlagos szempont. A kutatásból az is kiderült, hogy a megkérdezettek harmada gyanakvással fogadja az olyan megoldásokat, mint a központi szabályzó funkció, vagy a távoli elérés. Pedig éppen a központi szabályzó segítségével, valamennyi eszköz összehangolásával érhetjük el a leghatékonyabb energiafelhasználást, a távoli eléréssel pedig bárhol, bármikor szem előtt tarthatjuk az otthonunkat, ráadásul baj esetén automatikus figyelmeztetést kapunk.

okosotthon felmérés

A Wavin kutatása szerint a legtöbb hazai otthonban a világítás, az elektromos berendezések, illetve a központi fűtés integrálható okos rendszerekbe. Sok ingatlanban továbbá az árnyékolók (redőnyök, rolók), a hűtés (klíma vagy mennyezethűtés), a riasztórendszer, a tűzjelző, az öntözőrendszer, vagy az automata nyílászárók (például garázs-, és kertkapuk) is központilag szabályozhatók, illetve távolról is elérhetők lehetnének. Az olyan, szintén okos rendszerekbe csatlakoztatható elemek, mint a gépi szellőztetés, a kerti szikkasztó-, és tározómezők, illetve a medencefűtés a legtöbb magyarországi ingatlanban még nem található meg.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?