Az Apple a pandémiás időszakban adott béremeléseket most eléggé visszavágta, bár hozzá kell tenni, a járvány előtti gyakorlatot alkalmazza.
A témában jártas források szerint az Apple idén kisebb emeléseket ad kiskereskedelmi alkalmazottainak, mint tette azt a járvány időszakában. A vállalat ezen a héten átlagosan 4% körüli éves emelést tett közzé, ami visszatérés a 2020-at megelőző szintekhez. Magukat megnevezni nem kívánó bennfentesek szerint a legutóbbi tartomány jellemzően 2% és 5% között volt. Az emelések az AppleCare technikai támogatásban dolgozókra is vonatkoznak, akik ugyanebben a sávban kaptak emelést. Az vállalat tavaly agresszívebben emelte a fizetéseket, amikor a világ számos részén emelkedő inflációval kellett szembenéznie. Az alkalmazottak évente nagyjából 8-10%-os emelésben részesültek. A cég emellett a minimális órabérét 20 dollárról 22 dollárra emelte (ez jelenleg nagyjából nyolcezer forint).

Akkoriban az almás óriásnak munkaerőhiánnyal és bimbózó szakszervezeti törekvésekkel is szembe kellett néznie. Ritka lépésként tavaly a szokásosnál korábban is emeléseket biztosított. A nyomás azóta enyhült. Az infláció és a bérnövekedés csökkent, illetve a szakszervezet sem nagyon remekelt, ami egyébként valahol a dolgozók hozzáállását is tükrözi. Az Apple nagyjából 270 amerikai telephelye közül mindössze kettő – Marylandben és Oklahomában – szavazott a szakszervezeti tömörülés mellett. Az Egyesült Államokban a legtöbb Apple-értékesítő jelenleg 22 és 30 dollár közötti órabért kap, míg az AppleCare-szerepkörben dolgozók valamivel többet kereshetnek. A cupertinói, kaliforniai székhelyű vállalat évente korlátozott részvényegységeket is kibocsát mindkét munkavállalói kategóriának. A legtöbb esetben ezek a csomagok idén 2000 dollár körül mozogtak. Az iPhone-gyártó egyes dolgozók számára bónuszokat is kiadott.