Kína szerint a németeknek is fájhat, ha kitiltják a Huawei-t

Kína egészen direkt módon fejezte ki, hogy nem marad tétlenül, amennyiben Németország kitiltja a Huawei-t az 5G-s fejlesztéseiből. 

Ahogy minap írtuk, Németország belügyminisztériuma azt javasolta, hogy kényszerítsék a távközlési szolgáltatókat a kínai Huawei és ZTE által gyártott berendezések használatának korlátozására, miután egy felülvizsgálat rávilágított Németország két kínai beszállítótól való függőségére. „Ha a német kormány valóban úgy dönt, hogy ebbe az irányba lép anélkül, hogy bizonyítani tudná, hogy a kínai termékek biztonsági fenyegetést jelentenek Németországra nézve, azt nem fogjuk tétlenül nézni” – áll a kínai nagykövetségnek a Reutershez e-mailben eljuttatott közleményében.

huawei
Fotó: Fred Dufour | AFP | Getty Images

„Ha Németország indokolatlanul kizárná a kínai vállalatokat, az nemcsak a tisztességes verseny elvének megsértését jelentené, hanem a kínai vállalatoknak és magának Németországnak is ártana” – fogalmazott Kína nagykövetsége. Hozzátették, hogy a Huawei és a ZTE már régóta a német törvényekkel összhangban működik Németországban. A belügyminisztérium a jövő héttől akarja a kabinet elé terjeszteni megközelítését.

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?