Ügyes kütyü lett a Huawei Watch GT 4 okosóra, de sok újat nem mutat. Cserébe viszont az ára is baráti. Teszt.
Amikor néhány évvel ezelőtt megjelentek az első okosórák a piacon, kis túlzással mindenki ilyen szerkezetet szeretett volna magának, hiszen menő volt csuklómozdulattal aktiválni a kijelzőt, sci-fi filmekbe illően telefonálni, figyelemmel követni a pulzusunkat, nem is beszélve az alváskövetésről, aminek köszönhetően valószínűleg tömegek tanulták meg, mi az a mély alvás és a REM-fázis. Időközben persze számtalan kisebb-nagyobb újítással bővült a műfaj, de mostanra elmúlt kicsit az újdonság varázsa, így összességében elmondható, hogy okosórát csak annak érdemes vásárolnia, aki szereti, ha magával cipelhet egy komplett egészségközpontot, ami méri a pulzusát, számolja a lépéseit, figyeli az alvását, stb.. A Huawei Watch GT 4 semmivel sem tud többet vagy kevesebbet, mint egy korrekt felső középkategóriás okosóra, precízen teszi a dolgát, de ennyiben nagyjából ki is merül a történet.
Félreértés ne essék, egy szóval sem állítjuk, hogy a GT4 rossz okosóra lenne, sőt. Na, de nézzük inkább meg, pontosan mit tud a Huawei új ketyeréje – egészen pontosan a 41 mm átmérőjű női modell, ugyanis ez járt nálunk a szerkesztőségben.
A Watch GT széria, hármas számozású tagja még 2021-ben jelent meg, vagyis épp elég ideje volt a gyártónak megújítani a szériát, ami a dizájn tekintetében teljes mértékben sikerült is neki (más tekintetben már kevésbé, de erről majd később). Szó se róla, a Huawei új okosórája már az első ránézésre is egy minőségi darab lett, és azután sem változik a véleményünk, hogy felcsatoljuk a csuklónkra. „A 46, valamint 41 mm átmérőjű modellverziók a Fashion Forward koncepció jegyében merész stílusbeli előrelépéssel és új dizájnelemekkel érkeznek a klasszikus GT-sorozathoz képest, miközben megtartják elődeik modern esztétikáját” – írja a gyártó az okosóráról, ami ebben az esetben nem csupán egy üres reklámszöveg, tényleg szuperül néz ki az óra, igazi kis ékszer, ami közben vagányan sportos is.
Nálunk az ezüstszínű, rozsdamentes acélszíjból készült modell járt, de létezik egy fehér bőrszíjas és egy milánói arany verzió is a kisebb, női modellekből. Az ember lánya természetesen méretre igazíthatja a fémszíjat, ami viszont nem egy egyszerű művelet, el lehet piszmogni vele egy darabig, még szerencse, hogy csak egyszer kell rá időt szánni. A pánt egyébként kényelmes (az óra 37 gramm szíj nélkül), alváshoz viszont nem igazán vált be, ami nem különösebben meglepő, hiszen egy acélszíj, legyen bármennyire is minőségi, sosem lesz olyan komfortos, mint egy békebeli bőrszíj. A tekerhető korona természetesen itt is jelen van, aminek segítségével hatékonyabban tudunk függőlegesen görgetni.
Akinek mondanak valamit az okosórás katalógusadatok, azoknak eláruljuk, hogy az eszközt 1,32 hüvelykes AMOLED kijelzővel szerelték fel, ami 466 x 466 pixel felbontásra és 352 ppi-is képpontsűrűségre képes. Magyarra fordítva ez nagyjából annyit tesz, hogy szépek a színek, fátyolosságnak nyomát sem találjuk és a digitális kijelző szikrázó napsütésben is jól látható. Ami már kevésbé jó hír, hogy a GT 4 kijelzőjét normál üveg védi, ami nem csak a karcok miatt lehet problémás, de az esetleges komolyabb sérülések miatt is, épp ezért nem árt tartózkodni a meggondolatlan, falhoz csapkodós karmozdulatoktól.
Habár az új Huawei okosóra küllemében sokat finomodott az elődjéhez képest, teljesítményben és funkciókban szinte ugyanazt kapjuk. Van egy valagnyi gyönyörű óraszámlap (több mint 25 ezer), amelyek közül kedvünkre válogathatunk, és természetesen az Always On Display funkciót is megkapjuk, amely folyamatosan a bekapcsolt kijelzőt jeleníti meg (cserébe viszont a telefont is meríti is rendesen). Adott a beépített GPS-érzékelő, a Bluetooth-hozzáférés, a lépésszámláló, a véroxigén-szintmérés, a stresszmenedzsment, a bőrhőmérséklet-mérés, a hívásokat Bluetooth-on keresztül fogadhatjuk, a zenéknek továbbra 4 GB tárhely áll rendelkezésre (ami nem túl sok), és az óra legalább 100 különböző mozgáts és edzéstípust képes megkülönböztetni – új módként viszont bekerült a foci, a padel, a kosárlabda és az e-sport(!) is. Az eszköz méri az edzéshatékonyságot, saját célokat tűzhetünk ki vele, sőt az aktív életmódra ösztönöz minket azáltal, hogy a mozgást Huawei medálokkal jutalmazza. Többek közt az úszást is támogatja az óra, így értelemszerűen vízálló is, a piacon lévő legtöbb okosórához hasonlóan IP68 minősítéssel rendelkezik, és TM5 nyomásig víz alá is merülhetünk vele.
Azért némi hasznos újdonság is került az eszközbe, ilyen például a cikluskövető-funkció, amely a fiziológiai adatok alapján mélytanulási algoritmus segítségével kikalkulálja a menstruáció, az ovuláció és termékenység várható időpontját. Szintén újdonság, hogy elméletben már NFC-s fizetésre is alkalmas az eszköz, a gyakorlatban azonban a magyar felhasználók nem profitálhatnak ebből, mivel a funkció egyelőre nem elérhető itthon, és jelenleg nem is tudni, hogy mikor lesz az.
A Huawei állítása szerint a korábbiakhoz képest pontosabb mérésekre alkalmas szenzorok kerültek az okosórába (lásd TruSeen 5.5+ szívritmus-szenzor, TruSleep alvásszenzor, Sleep Breathing Awareness funkció, amely alvás közben a légzésünket figyeli), ám mint minden egyes alkalommal, ezúttal is kihangsúlyozza a gyártó, hogy nem egy profi orvostechnikai eszközről van szó, magyarán messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni az óra által megjelenített adatokból. Az azonban kétségtelen tény, hogy kiugró értékek esetén, érdemes mihamarabb felkeresni egy orvost, ugyanis nem kizárt, hogy valamilyen komolyabb egészségügyi probléma húzódik meg a háttérben.
Az eszköz a HarmonyOS legfrissebb, 4.0-s verzióját futtatja, amivel könnyen, gyorsan és zökkenőmentesen lehet az okosórát használni. A főmenü logikus, könnyen áttekinthető, ráadásul még kényelmesebb lett a használata, hála a nagyobb méretű piktogramoknak. Képernyő-billentyűzet továbbra sincs, vagyis a beérkező üzenetekre csak előre megadott szövegekkel és hangulatjelekkel válaszolhatunk, az üzenetben érkezett képeket pedig sajnos szintén nem tudjuk megjeleníteni az eszközön – holott ez a képesség más márkáknál már egyáltalán nem számít ritkaságnak.
Ami az üzemidőt illeti, a gyártó szerint a kisebb, női modell hét napig is bírja a gyűrődést, ami tapasztalatunk szerint nagyjából helytálló megállapítás, nekünk alváskövetéssel, folyamatos pulzus-SpO2 és stresszméréssel, heti háromszori séta a szabadban sportmóddal, üzenetértesítésekkel szűk hat nap elteltével kellett rátennünk az órát a vezeték nélküli töltőre, amivel egy óra alatt teljesen feltölthetjük az eszközt (a gyorstöltésnek hála pedig 15 perc alatt is felpumpálhatjuk körülbelül egy napnyi energiával). Itt azért megjegyeznénk, hogy a férfi modell méretéből adódóan lényegesen hosszabb üzemidővel kecsegtet: a gyártó közlése szerint akár 14 napot is kibír egyetlen töltéssel.
Konklúzió
A Huawei Watch GT 4 egy korrekt készülék, döccenésmentesen teszi a dolgát, így kifejezetten hasznos társ lehet a mindennapokban azok számára, akiket érdekel az egészségkövetés, sokat járnak mozogni, és szeretik tudni, hány percet töltöttek REM-fázisban az éjszaka. Szerintünk nagyon elfért volna egy EKG és egy vérnyomás-mérő is az eszközön, különösen annak fényében, hogy az előző széria Pro változata már tudta az EKG-t, a Watch D pedig a vérnyomást mérte, ugyanakkor az ára némileg magyarázatul szolgálhat számunkra, miért spórolta ki a gyártó ezeket a funkciókat a készülékből.
- 46 mm-es, fluoroelasztomer fekete szíjas: 99 990 forint
- 46 mm-es, rozsdamentes acél szíjas: 139 990 forint
- 41 mm-es, fehér bőrszíjas: 99 990 forint
- 41 mm-es, milánói arany szíjas: 119 990 forint
- 41 rozsdamentes acélszíjas: 149 990 forint
Ennél persze jóval olcsóbban is lehet okosórát venni, de ezért a teljesítményért és funkciókért a fentiek alapvetően fair árnak mondhatók. Nálunk a legdrágább változat járt, de funkcióiban ugyanazt tudja a fehér, bőrszíjas változat is 50 ezerrel kevesebbért, így aki nem ragaszkodik a rozsdamentes acélszíjhoz, annak az a modell is ugyanolyan jó választás lehet.