ChatGPT: egy igazi szeppukuvá válhat az, hogy a Microsoft lecsapott az elküldött vezérigazgatóra

Nagy vihar volt a hétvégén a ChatGPT nevelgetéséért felelős OpenAI falain belül, mivel a leváltott vezérigazgatójuk Microsofthoz távozása félezer munkavállaló felmondását eredményezheti. 

Az OpenAI munkatársainak többsége azzal fenyegetőzött, hogy felmond a vállalatnál, és csatlakozik a Microsofthoz, amely felvette a leváltott vezérigazgatót, Sam Altmant és az OpenAI korábbi társalapítóját, Greg Brockmant, hogy vezessék az új „fejlett AI-kutatócsoportot”. A ChatGPT-t jegyző cég igazgatótanácsának írt levélben az 500 jelenlegi munkatárs szerint „a Microsoft biztosított minket arról, hogy ebben az új leányvállalatban minden OpenAI-alkalmazottnak van helye, ha úgy döntünk, hogy csatlakozunk”. A levél szerint az alkalmazottak élnek is a lehetőséggel, ha az igazgatótanács nem helyezi vissza Altmant és Brockmant. De mivel az igazgatótanács már meghozta a döntését, és új vezérigazgatót nevez ki, úgy tűnik, hogy a Microsoft talán épp most találta meg Altman első néhány száz alkalmazottját, feltéve, ha a redmondi cég amúgy tényleg mindenkit átvenne.


Úgy tudni, az OpenAI-nak jelenleg 700 alkalmazottja van, és a levélhez még további aláírások is érkeznek. Úgy tűnik, hogy a levél a tegnap esti események előtt íródott, így az igazgatótanács számára már túl késő lehet ahhoz, hogy a feljegyzésben megfogalmazott követelések alapján cselekedjen, ha egyáltalán akarna ilyet. A cég vezető koponyája, Ilya Sutskever, aki állítólag az Altman eltávolításának egyik kulcsfigurája, az X-en (korábban Twitter) megjegyezte, hogy sajnálja a hétvégi káoszt. „Mélységesen sajnálom, hogy részt vettem az igazgatótanács akcióiban. Soha nem állt szándékomban ártani az OpenAI-nak. Szeretek mindent, amit együtt építettünk, és mindent meg fogok tenni, hogy újraegyesítsük a céget”. Bizarr módon Sutskever neve is szerepel a lemondások listáján.

openai
Kép: Wired

A Microsoft most egy speciális „fejlett mesterséges intelligencia kutatócsoportot” hozott létre, amelyben számos korábbi OpenAI-alkalmazott dolgozik, Altmannak pedig vezérigazgatói címet ajánlottak fel a részleg vezetésére. Ez a lépés szokatlan a Microsoft részéről, hiszen a felvásárlásokon kívül jellemzően csak az olyan nagy részlegek vezetői esetében használja a vezérigazgatói címet, mint a Microsoft Gaming vagy a bekebelezett LinkedIn és a GitHub. Altman felvétele mindössze néhány órával azután történt, hogy a mesterséges intelligenciával foglalkozó cég igazgatótanácsával folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre, és a hétvégén nem sikerült visszahozni őt az OpenAI vezérigazgatói posztjára. Helyette a Twitch korábbi vezérigazgatóját és társalapítóját, Emmett Sheart nevezték ki ideiglenes CEO-nak.

A Microsoft új, Altman és Brockman által vezetett, fejlett AI-kutatócsoportja alig egy héttel azután jött létre, hogy a Microsoft bejelentette, saját, egyedi AI-chipet épített, amellyel nagy nyelvi modelleket lehet betanítani, és potenciálisan elkerülhető az Nvidia költséges függősége. Altman a The New York Times szerint a közelmúltban állítólag egy külön startupot dobott be a befektetőknek, amely egyedi, az Nvidia-val vetekedő AI tensor processing unit (TPU) chipeket építene.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?