RedMagic 9 Pro: nulláról százra, 16 perc alatt

A RedMagic 9 Pro esetében nem lesz probléma, ha csak egy kávézásnyi időnk van tölteni a telót. 

Biztos sokan emlékeznek még, hogy voltak idők, mikor emberek képesek voltak elkésni innen-onnan azért, mert várniuk kellett, hogy töltsön a mobil. Az okostelefonok fejlődésével ezek a problémák egyre inkább a múlt ködébe vesznek, és most meg már ott tartunk, hogy egy meccs két félideje közti szünet elég ahhoz, hogy a sötétségbe borult kijelzőt felváltsa a 100 százalékos töltöttség. És ez pontosan így is van, mivel a holnap boltokba kerülő RedMagic 9 Pro nem több, mint tizenhat perc alatt töltődik fel nulláról száz százalékra. Ezt pedig egy 165 wattos töltővel tudja megtenni.


redmagic 9 pro
Kép: GSMArena

Elődje, a RedMagic 8S Pro Kínában 80, globálisan 65 wattos töltővel került forgalmazásba. RedMagic azt is megerősítette, hogy a most megjelenő RedMagic 9 Pro a BOE Q9+ kijelzőt fogja tartalmazni. Ez a panel 2160 Hz-es PWM dimmelést kínál majd, és számos fejlesztést tartalmaz a BOE Q9 kijelzőhöz képest. Olyan fejlesztésekre lehet számítani, mint a színeltérés javítása, jobb teljesítmény gyenge fényviszonyok mellett, nagyobb fényerő és még sok más. A kijelző 1,07 milliárd színt képes kivetíteni, és 1600 nites csúcsfényerővel rendelkezik, illetve a HDR 10+ is támogatott.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?