Aki nem ismeri a Penge filmeket, az valószínűleg eddig egy cipősdobozban élt, hiszen elég sűrűn jön szembe valamelyik tévécsatornán. Most pedig érkezőben a játék is.
Penge alakja alighanem mindenkinek ismerős, hiszen a vámpírkörökben „fénybenjáró” névvel is illetett harcos meglehetősen régen velünk van már van. Most pedig, a The Game Awards 2023-on jelentették be, hogy a Marvel figurája videojáték formájában is testet ölt, és erről rögtön egy trailer is tanúbizonyságot tesz. Ebben egy francia, azon belül is párizsi borbélyszalon látható, aminek tulaja éppen borotválni készül a kuncsaftot. Csakhogy megszólal a sziréna, és a vendég – akiről ki is derül, hogy maga Penge – távozik.
Nos, ebből túl sokat nem lehet megtudni, de Dinga Bakaba, a Penge fejlesztéséért felelős Arkane Lyon stúdió igazgatója szerint „magával ragadó, harmadik személyű akció-kaland” lesz, egyjátékos móddal. Fontos, hogy a fejlesztés még csak most kezdődött, tehát elég sokat kell várni arra, hogy mi magunk kaszaboljuk a vámpírokat a képernyő előtt. Azt pedig, hogy milyen lesz, végképp nem tudhatjuk, hiszen a Microsoft egyre dagadó birodalmához tartozó Arkane Lyonnál semmi sem biztos, tekintve, hogy övéké a kiváló játékként megismert Dishonored, és az eléggé rosszul fogadott Redfall is. Reméljük, a Penge megvalósítása inkább a Dishonored teljesítményét fogja hozni.
Ami pedig magát a film videojátékos feldolgozását illeti, annyiban torzít a címadásunk, hogy nem ez lesz az első játékadaptáció, hiszen 23 évvel ezelőtt már volt egy nekifutás, aminek aztán az értékelése finoman szólva a játékosok nemtetszését tükrözte. Ennek ellenére, 2 év múlva, 2002-ben érkezett a Blade II, hogy ugyanazt a gyalázatos teljesítményt hozza, mint elődje.