Ismét sikerült több energiát kinyerni fúzióval, mint amennyit ráfordítottak

Megismételték a bravúrt a tudósok, amely során több energiát nyertek ki fúzióval, mint amennyi a beindításához kellett. 

A kaliforniai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium kutatói arról számoltak be, hogy a magfúziós reaktorukkal megint csak sikerült nettó energianyereséget elérniük – írja az Interesting Engineering. A tudományos áttörésre tavaly decemberben kerül sor, azóta pedig több alkalommal is sikerült a tudósoknak megismételniük a folyamatot, amely elhozhatja a korlátlan tiszta energiát az emberiségnek.


A Nemzeti Gyújtási Létesítményben (NIF) 2022. december 5-én a fúziós reakciók nagyjából 54 százalékkal több energiát generáltak, mint amennyit a folyamat beindításához elhasználtak, és ez még csak a kezdet volt. 2023  júniusában megdöntötték saját eddigi rekordjukat, ugyanis 3,88 megajoule fúziós energiát termeltek, ami mintegy 89 százalékos növekedést jelent a bevitt energiához képest. A laboratórium tudósainak 2023 októberében további két kísérlet alkalmával is sikerült nettó nyereséget elérniük.

A kutatók az 1950-es évek óta igyekeznek a Nap erejét is biztosító fúziós energiát hasznosítani, de tavaly decemberig egyetlen tudóscsoportnak sem sikerült több energiát előállítani, mint amennyit maga a folyamat igényelt. A szakértők szerint a fúziós erőművek áttörést hozhatnak az emberiség energiaállításában, ugyanis  tiszta, biztonságos és viszonylag olcsó energiát termelnének, mindezt ráadásul korlátlan mennyiségben.

A technológia azonban még korántsem tart ott, hogy a fúziós erőművek használatba kerüljenek: becslések szerint leghamarabb 2050–2055-re lendülhet működésbe az első fúziós erőmű, ami energiát adhat az emberiségnek.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?