Az új Avatar játék, a Frontiers of Pandora olyan mint a film: Bárgyú, ostoba, össze van lopkodva mindenhonnan, de iszonyat gyönyörű és mellesleg eléggé szórakoztató!
Emlékszem, amikor 2009-ben beültem a moziba a világot letaroló első Avatar filmre, és nem értettem, hogy az emberek mit kajálnak ezen az egészen. Oké, persze, gyönyörű volt, meg az akciójelenetek is jól néztek ki, de hát akkoriban naiv fejjel azt gondoltam, hogy ekkora sikerhez azért ennél többre van szükség.
Mert hát a színészi játék, mint olyan, nem létezett, hogy a karakterfejlődésről ne is beszéljünk. A történet siralmasan bárgyú volt, brutális logikai bakugrásokkal megtűzdelve, és az egészet ráadásul nyakon öntötték a könnyfacsaró zöld mázzal, illetve az amerikai őslakosok kifosztására való szégyentelen utalgatásokkal. Csak hát az apacsok (komancsok, sziúk, ogelallák stb.) helyett, itt kék bőrű na’vi lényeket akartak elüldözni, a természet erőforrásait pedig vagyonra váltani. Ez pedig rettenet gáznak tűnt, annak tudatában, hogy az egészet a lelketlen hollywoodi gépezet köpte ki magából, ami híres arról, hogy magasról tesz a környezetvédelemre, az elnyomott emberekkel pedig csak addig foglalkozik, amíg pénzt és Oscar-díjakat lehet kipréselni belőlük.
De hát a népeknek a jelek szerint ez kell, hiszen az alkotás valami 3 milliárd dollárt termelt. Hogy aztán 2022-ben jöjjön a második rész, ami tök olyan volt, mint az elődje, csak a vízben játszódott, és ezzel is behúztak 2,5 milliárd dollárt. Ezzel pedig nincs vége, hiszen már be is jelentették, hogy 2031-ig még további három (!) epizód lát majd napvilágot. Világosan látszik, hogy az Avatar atyja, James Cameron, Star Wars, Harry Potter, Gyűrűk Ura stb. kaliberű univerzumot akar, amit lehet majd fejni a világ végezetéig, és aminek a fényében sütkérezhet haláláig.
A filmek mellett már van egy csomó merch cucc, sőt vidámpark is. Hát tény, hogy kevés dolog szolgálja jobban a környezetvédelmet, mint a plüss na’vi babák, meg a többi ipari hulladék, hogy az óriáskerékről meg a hullámvasútról ne is beszéljünk! Illetve természetesen a videójátékok sem hiányozhatnak, amelyek ma már szinte kötelező kiegészítői az ilyen giga szórakoztatóipari franchise-oknak.
Avatar: Frontiers of Pandora
Pont most jelent meg egy ilyen játék, a Karácsonyi Nagy Kaszálásra időzítve. Ez az Avatar: Frontiers of Pandora, amiről ez a csodálatos dolgozat is szól. A készítésébe maga a Mester, Cameron papa is beszállt, az érdemi részt pedig a már rengeteg alkalommal bizonyított Ubisoftra bízták, ami jól mutatja, hogy milyen nagy fontosságot tulajdonítanak a játékoknak az Avatar sagában.
Open world akció-kaland-RPG
A cucc a manapság iszonyú népszerű, belső nézetes, nyílt világú, szerepjáték elemekkel dúsan meghintett akció-kaland stílusú darabok sorát erősíti. Csak itt nem egy nagy városban gengszterkedünk, mint a GTA-ban, nem orgyilkosként vadásszuk le a gazokat, mint az Assassin’s Creedben, hanem egy pandorai őslakos na’vi bőrébe bújva kell rendet tenni, és elhozni az igazságot!
A sztori szerint a gonosz emberi RDA-erők (ezek az átok kizsákmányolók, akik már a Földet is sivataggá tették), már kezdik belakni a Pandora eddig ismeretlen részeit is. Azaz mindenféle gyárat/bányát/egyéb ipari létesítményt hoztak létre, azzal a céllal, hogy lerabolják a bolygót. A vadonban még ott élnek a na’vi klánok, de azok valamiért teljesen passzívan nézik, ahogy kihúzzák a lábuk alól a talajt. Létezik egy okosabb na’vikbók és emberekből álló ellenálló csoport, de hát ezek elég súlytalanok sajnos. Na, ide robbanunk mi be egy őslakos ifjoncként, akit még gyerekkorában raboltak el a szinte teljesen kiírtott Sarentu törzsből. A cél az volt, hogy egyfajta bábot csináljanak belőle, aki majd képviseli az RDA érdekeit. Mondjuk az nem világos, hogy ki előtt, mert az emberek és a na’vik is egy bohócnak tartják eleinte, de hát a logikai bukfenc annyira része az Avatar univerzumnak, mint a fénykard a Star Wars-énak.
Mindenesetre a lényeg, hogy jött az Ellenállás, kiszabadította, hogy aztán a hősünk ott álljon a dzsungel közepén úgy, mint aki kettőig se tud számolni. Egy ilyen ügyefogyott, tudatlan, fogalmatlan, szerencsétlenként indulva kell kipattintani, felpimpelni és kiokosítani magunkat, hogy aztán a lábaink előtt heverjen a nyamvadt bolygó.
Azaz magyarán össze kell szedni egy halom szuper cuccot, különféle képzettségeket kell megtanulni, fel kell javítani a tulajdonságokat, amihez egy csomó feladaton kell átrágni magunkat. Ha sikerrel teljesítjük ezeket, akkor szerezhetünk jobb fegyvert/felszerelést, kaphatunk skill pontokat, szerzünk szövetségeseket stb.. Természetesen bizonyos korlátok között oda mehetünk ahova akarunk, a missziókat olyan sorrendben végezzük el ahogy akarjuk, vállalhatunk mellékküldetéseket, és természetesen fel kell fedezni az eleinte totál ismeretlen, hatalmas játékteret is. Szóval pont úgy megy minden, mint az összes hasonló típusú programnál, azaz a játék óriási szabadságot biztosít, iszonyú sokat kell ide-oda mászkálni, rengeteg a mellékszereplő, és az ellenfél is.
Kik azok a na’vik?
Pandora őslakosai a na’vi fajba tartozó teremtmények. Hegyes fülük van, a vadonban élnek, az egyik törzs városa például egy gigantikus fában van. Növényekből, állatokból készítik a tárgyaikat, mesterien nyilaznak, és primitív, ám erős természeti mágiát használják.
Hoppá! Akkor ezek tisztára olyanok, mint az erdőtündék vagy wood elfek, ki ahogy szereti. Teljesen nyilvánvaló, hogy Cameronék ezt a fantasy fajt koppintották le, azzal a különbséggel, hogy a na’vi legalább háromszor akkora, mint egy ember, szép kék bőre van, manga szeme, páviánszerű nyomott orra, és bojtos farka. Szóval nem kifejezetten szép, és leginkább egy óriási, marfan szindrómás majomra hasonlít. Egy ilyen lénnyel pedig azért nem annyira könnyű azonosulni, mint egy csini tündével.
De nem csak a fantasy klasszikusokból, hanem a drogokkal átitatott psy kultúrából is merítettek ihletet a készítők. A klánok településein található színes napvitorlák, árnyékolók, a különféle díszítőelemek, sőt még a na’vi ruhák is egy az egyben olyanok, mint amikkel a goa fesztiválokon lehet találkozni. Egyedül az ütemes kattogás, meg a gombákkal, bélyegekkel, kotyvalékokkal és egyéb egzotikus fűfélékkel házaló mozgóárusok hiányoznak. Az avatározás során valahogy az az érzés alakul ki az emberben, hogy Tolkien + hallucinogén = Na’vi!
Mit kell csinálni?
A feladatok szerencsére elég sokoldalúak, így mikor az ember elunná magát, csinálhat valami tök mást. Na, lássuk ezeket!
Beszélgetés
Természetesen a „menj ide, keress meg valakit beszélgess vele” típusú küldetések nem hiányoznak. Ezek egyébként eléggé unalmasak, de szerencsére lehet skippelni az okoskodást. Persze, ha valaki na’vi élettörténeteket, legendákat vagy vicceket akar hallgatni, az imádni fogja ezt is. Nincsenek opciók, szóval nem kell attól félni, hogy elrontunk valamit, vagy egy hülye válasszal bukunk valami fontos tárgyat, mint az agyasabb játékoknál.
Gyűjtögetés
A Pandora tele van csecse nyersanyagokkal, amiket a növényekből vagy az állatokból tudunk kinyerni, ez utóbbiaknál értelemszerűen a leölést követően (igen, pont az csináljuk, mint az RDA, csak kicsiben….. fasza kis környezetvédelem, egy szarvért kinyírni egy szerencsétlen tulkot…). Egyes na’vik és emberek meg vannak ezekért őrülve, de ahhoz gyávák, hogy maguk szedjék össze a vadonból, viszont mi tudunk nekik segíteni. Természetesen nem ingyen!
A játékban fontos szerepet kap a kajálás, szóval magunknak is kell gyűjtögetni, és lehet főzőcskézni is. A jól sikerült ételek pedig ideiglenesen dobnak a tulajdonságainkon, szóval például harc előtt nem mindegy, hogy mit flamózunk. A nyersanyagok megtalálásában nagy segítséget nyújt a na’vi érzékelés, ami egy gombnyomással csalható elő. Ilyenkor harcolni, futni nem tudunk, viszont a használható növények, a jószágok szagnyomai, és úgy általában a használható cuccok, színesen vibrálva jelennek meg a képernyőn.
Vadászat
A bolygó tele van mutáns állatokkal, amelyek különféle laborokból lógtak meg. Ezek kilövésére is parancsot kaphatunk. Ezek általában falkában nyomulnak, vagy bitang erősek, és a kiiktatásuk komoly kihívást jelenthet. Pláne, hogy sokszor az aljnövényzetből, bokrokból ugrálnak ránk a dögök, instant infarktust okozva.
Hekkerkedés
Van egy kis kütyünk, amivel „meg lehet hekkelni” az elektromos cuccokat, lezárt ládákat vagy automatizált lövegeket egy kis labirintusos minijáték után. Nem valami nagy durranás ez, de tény, hogy színesíti a játékot.
Szabotázs
A különféle RDA eszközök kiiktatása a játék központi elemét képezi. Ez nagyjából úgy történik, hogy el kell kolbászolnunk a gonoszok bázisaihoz (annyi van ezekből, mint a szemét), ott levadászni a rosszakat, aztán elpukkantani a védelem nélkül maradt eszközöket. A játéktéren egyébként rendszeresen bele lehet futni RDA erőkbe, akik hobbiból gyilkolják az állatokat, vagy csak valamit mókolnak az erdőben. Ezeket is természetesen ki lehet és ki is kell iktatni, a cuccaikat pedig felmarkolhatjuk.
Mi a baj?
A sokoldalúságra nem lehet tehát panasz, és ezek alapján úgy tűnhet, hogy az Avatar: Frontiers of Pandora egy hibátlan játák. Hát az lehetne, de nem az! Jöjjön a hibalista!
Sztori
A fő történeti szál irgalmatlanul elcsépelt és bárgyú: Ugyanis ezerszer látott karakterekkel és fordulatokkal találkozhatunk. A játék motorjával készített átvezetőkben és a párbeszédek során megismerhető más szereplők pedig általában irgalmatlanul idegesítőek.
Manírosak, túljátsszák magukat, az egész olyan, mint egy nagyon gagyi netflixes sorozat. Persze találkozunk az értetlen öreg törzsfőnökkel, a zabolátlan renitens kamasszal, az anyáskodó matriarchával, a bullyval, az ostobával, az árulóval meg a gyávával. Sokszor előre meg lehet mondani, hogy mi fog történni, a humornak, (ön)iróniának pedig szinte szikráját sem lelni. Egy normális, kegyetlen, véreskezű főgonosz pedig nagyon jól jött volna, mert akit kapunk, az annyira sótlan pofa, hogy az embernek igazából bántani sincs kedve.
Harc
A harcrendszer sajnos nem az igazi. Jól sikerült belső nézetes akciójátékkal sokszor találkoztunk már, és ezek igazán magasra teszik a mércét. Ezektől pedig a Frontiers of Pandora elmarad, ez nem is lehet kérdés. Az ellenfelek iszonyatosan ostobák, sokszor előfordul, hogy bujkálva egymás után levadászhatóak, anélkül hogy bármi érdemlegeset tennének. Csak bámulják a társaik hulláját, és azt mantrázzák, hogy a támadó már biztos eltűnt, amíg meg nem kapják a saját halálos adagjukat.
A gépi unintelligencia viselkedéséből hiányzik a józan paraszti ész, az ember azt nem érti, hogy ezek hogyan tudtak egyáltalán eddig életben maradni. Teljesen átlagos sajnos, hogy a katonák egymás után masíroznak be a dzsungelbe, hogy megkeressenek egy olyan na’vit, akikhez képest a 10 danos fekete öves vietkongok is kezdő kiscserkészek az őserdőben. A legnehezebb fokozaton sem jelentenek kihívást az aktuális szinthez passzoló ellenségek még nekem sem, pedig a reflexeim már teknőc szinten vannak, FPS skilljeim pedig nem is voltak soha!
Grafika, hangulat
Látvány terén az Avatar: Frontiers of Pandora akkorát üt, mint Tyson fénykorában. A játék ugyanis irgalmatlanul, letaglózóan gyönyörű. A táj elképesztően részletes, még a legutolsó full jelentéktelen virág szirmát is gyönyörűen kidolgozták. Ráadásul a pszichedélia itt is tetten érhető, hiszen nem fogták vissza magukat a grafikusok, kihasználták, hogy létrehozhatják egy idegen bolygó eddig sosem látott flóráját és faunáját.
Az ágak lengedeznek, a levelek rebbennek, a víz fodrozódik, az animációk kiválóak. Erre rátesznek egy nagy lapáttal a hangok is, hiszen a vadon zajaira nagyon odafigyeltek. Ahogy mászkálunk az erdőben mindenhonnan böfögés, röfögés, ordítás, kopácsolás, vonyítás, csiripelés kárálás és dobogás hallatszik, amit csak néha tör meg az RDA erők fegyvereinek ropogása.
Szóval tényleg képesek voltak megteremteni egy valóban létező világ illúzióját, aminek köszönhetően a hangulat tényleg kiváló. Az ember könnyen bele tudja képzelni magát a magányos na’vi szerepébe, aki erdőn-mezőn kóborol kihívásokat keresve, ez pedig tényleg szuper.
Vélemény
Az új Avatar játék távolról sem tökéletes, van egy pár idegesítő hibája. Az ember néha azt érzi, hogy komolytalan hülyeség, de közben pedig az is tény, hogy mindent összevetve nagyon szórakoztató. Ugyanis irgalmatlan mennyiségű időt lehet vele eltölteni, anélkül hogy ez feltűnne. Tipikusan az a darab, aminél azt mondjuk este tízkor, hogy „jó még egy küldetést megcsinálok, meg keresek egy lila banánt annak az idióta klánvarázslónak, aztán megyek aludni”, aztán mikor legközelebb az órára nézünk, akkor már hajnali három van.
Aki kedveli a stílust, annak egyértelműen ajánlott, és annak is, aki bírja az Avatar univerzumot, vagy csak egyszerűen szeretne felfedezni egy hatalmas, kidolgozott, idegen világot. Akár gyerekkel is lehet játszani, mert nem véres, nincsen benne ijesztgetés, a nehézség levehető, elrontani a dolgokat pedig nem lehet. Ha elbénázunk valamit, és meghalnánk, akkor sincs semmi vész, mert azonnal újjáéledünk, és lehet folytatni a kalandozást. Durván 25 000 forintba kerül, szóval az ára elég magas, de ennyit a célcsoportnak meg kell, hogy érjen. Ha viszont valaki csak sportjátékokat nyom, esetleg a vezetgetés vagy a horror a mindene, annak azért jó eséllyel nem ér meg ennyit a dolog.
A program Xbox Series X/S, PlayStation 5 konzolokon és PC-n érhető el, de ez utóbbinál azért érdemes figyelni arra, hogy a gépigény elég komoly!
Kinek ajánjuk – Avatar: Frontiers of Pandora
– Imádja az open world szerepjátékokat
– Avatar rajongó
– Odavan a csodálatos játékokért
– Sok ideje van
Kinek nem ajánljuk – Avatar: Frontiers of Pandora
– Focirajongó
– Szimulátorőrült
– Nincs erős gépe
– Nem akar ennyit kiadni egy játékért
– Nincs sok ideje
– Idegbajt kap az Avatartól!
Még több infó az Avatar: Frontiers of Pandora játékról a hivatalos weboldalon
