A frász jött a Tesla utasára, miután egy temetőben haladva a jármű érintőképernyőjén emberi alakok jelentek meg, holott senkit sem lehetett látni előttük.
Az Instagramon nemrégiben megjelent felvétel alapján egy Tesla az esti órákban hajtott keresztül egy temetőn, és a kocsi kijelzőjén a sírok mellett egy-egy pillanatra gyalogosokat jelző alakok jelentek meg, arra figyelmeztetve a sofőrt, hogy ütközés szempontjából potenciálisan veszélyes források vannak az autó előtt. Ez még önmagában kevésbé lenne érdekes, az azonban már annál inkább, hogy látszólag senki sem tartózkodott a jármű körül.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Fernando Torraca (@theking.racing) által megosztott bejegyzés
Ha a kísértetjárást és a zombiapokalipszist kizárjuk, akkor a racionális magyarázat szerint valamiféle szoftverhiba okozta a problémát, ami miatt az autó emberi alakzatnak érzékelte a sírokat. Erre utal az is, hogy az elmúlt években számtalan panasz érkezett be ez elektromosautó-gyártóhoz az úgynevezett fantomfékezésekkel kapcsolatban, miután a Teslák gyakran véletlenszerűen is befékeznek, mert nem létező akadályokat érzékelnek.