A Nemzetközi Valutaalap (IMF) új elemzése szerint a mesterséges intelligencia (MI) az összes munkahely közel 40 százalékát fogja érinteni, továbbá a meglévő egyenlőtlenségeket is súlyosbítani fogja.
Kevés megosztóbb téma van napjainkban, mint a mesterséges intelligencia, amely kapcsán igen gyakran merül fel, hogy veszélyezteti a munkavállalók állását, az olyan, sci-fibe illő fenyegetésekről nem is beszélve, miszerint a technológia az emberiség végét jelentheti – hogy utóbbinak mennyi realitása van, abba most inkább ne menjünk bele. Az azonban árulkodó, hogy egyre több elismert szervezet figyelmeztet a mesterséges intelligencia esetleges veszélyeire, köztük az IMF is, ahol igen aggasztó tendenciákra hívták fel nemrégiben a figyelmet.
Kristalina Georgieva, az IMF ügyvezető igazgatója szerint az MI a legtöbb területen rontani fogja az általános egyenlőtlenségeket, éppen ezért a döntéshozóknak kötelességük foglalkozni a témával, hogy „megakadályozzák, hogy a technológia további társadalmi feszültségeket szítson” – számolt be a BBC.
Az IMF álláspontja szerint a fejlett országokban a mesterséges intelligencia a munkahelyek nagyobb hányadát, mintegy 60 százalékát fogja érinteni. Az esetek felében a dolgozók hasznot húzhatnak a technológia integrációjából, ami növelheti a termelékenységüket. Más esetekben viszont az algoritmusok képesek lesznek olyan kulcsfontosságú feladatok elvégzésére, amelyeket jelenleg az emberek hajtanak végre, ez pedig csökkentheti a munkaerő iránti keresletet, ami hatással lehet a bérekre, sőt a munkahelyek felszámolására is. Eközben az IMF előrejelzése szerint az MI az alacsony jövedelmű országokban a munkahelyek mindössze 26 százalékát fogja érinteni.
Georgieva szerint rendkívül létfontosságú, hogy az országok gondoskodjanak a kiszolgáltatott munkavállalóikról, szociális védőhálókat hozzanak létre, és átképzési programokat kínáljanak az érintettek számára.