A Naprendszer egyik legbizarrabb égiteste kétségkívül a Miranda nevű hold, amihez még csak egyszer volt szerencséje az emberiségnek.
A Voyager 2 űrszonda 1986. január 24-én haladt el a Naprendszer hetedik bolygója, az Uránusz mellett, négy nappal azelőtt, hogy a Challenger-űrkatasztrófa bekövetkezett volna. Bár akkoriban a tragédia eseményei – érthető módon – elhomályosították a Voyager 2 eredményeit, a kutatók még napjainkban is nagy becsben tartják az űrszonda által készített képeket – különösen, ha a Mirandáról, az Uránusz rejtélyes holdjáról van szó.
A NASA úgy írja le Mirandát, mint „az egyik legfurcsább és legváltozatosabb tájat a Földön kívüli égitestek közül”. A felszínén egyszerre találni éles gerinceket és mély krátereket, az égitest „rücskeire” pedig már számos magyarázat napvilágot látott, de a legelfogadottabb nézet szerint a hold belsejében található masszív jégtömeg és az Uránusz vonzása a ludas.
A Brown Egyetem kutatói szerint az égitest töredezettségét a hold belsejében található jégtömeg idézte elő, amely hő hatására tört a felszínre – írja a Time. Ezt a hőt pedig nem más, mint az Uránusz gravitációjának árapályhatása okozta, amelynek következtében a jég nagyon-nagyon lassan elkezdett a felszín felé áramolni – a fizikusok ezt a jelenséget konvenciónak nevezik.
A tudósok számítógépes szimulációval támasztották alá az elméletüket, miszerint az Uránusz árapályhatása miatt, amely egyébként ide-oda rángatja a Mirandát, olyan energia, azaz hő termelődik, amely miatt a hold belsejében található jég a felszínre tör tolódott.
Bár a kutatók szerint összevágnak a dolgok, a Mirandáról csak egyetlen alkalommal készült felvétel, az is immár köze 38 éve, és csak az égitest déli féltekéjét kapták lencsevégre a tudósok, vagyis nehéz minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a Brown tudósainak elmélete helytálló.