Nincs a világon rosszabb üzlet, mint az Apple készülékbeszámítási akciója

Ha új Apple telefont, vagy laptopot akartok vásárolni a régi helyett, akkor a legrosszabb, amit tehettek az az, hogy beviszitek a régi Apple készüléketeket egy Apple viszonteladóhoz. Szinte bárhol többet kaphattok érte.

Láttunk nemrég egy érdekes bannert böngészés közben, amiben felhívták a figyelmünket egy készülékcsere akcióra és mivel nagyjából tisztában vagyunk vele, hogy az akciók nagy többségében átverések, így már épp navigáltunk volna el a kérdéses oldalról, amikor megakadt a szemünk egy számon.

Ez pedig a 298 000 forintos ár volt, ami egy iPhone 15 Pro mellett virított.

Miután meggyőződtünk arról, hogy nem a Temu egyik átverős hirdetését nézzük, rákattintottunk a bannerre és az iStyle készülékcsere oldalán kötöttünk ki. Ekkor már tudtuk, hogy azért azt nem eszik olyan forrón és hogy nem fogunk 300 ezer alatt iPhone 15 Próhoz jutni, de azért arra, ami itt fogadott minket, arra még mi sem számítottunk. Ilyen „üzleti ajánlat” repült felénk(bocs, szóltak, hogy itt néhány gépen banner jelenik meg, akkor értelemszerűen a banner alatt találjátok az ajánlatot, amit mi kaptunk):

Apple készülékcsere
Az iPhone elég sokat veszt az értékéből az iStyle szerint

Azok kedvéért, akik nem bújják állandóan a mobilpiaci híreket, gyorsan leírjuk, hogy az ezen az oldalon egy iPhone 13 Pro 128GB telefonért „nagyvonalúan” felajánlott 126 700 forintos MAXIMÁLIS (tehát, ha a telefon tökéletes állapotban van) beszámítási érték nem sokkal az adott készülék piaci értékének fele fölött mozog. Mint ahogy egy 4 éves MacBook Air maximális beszámítási értékét is sikerült úgy belőni, hogy kb. akkor kapnánk ennyit érte, ha egy vértől csöpögő laptoptáskában vinnénk be a készüléket egy bronxi orgazdához szombat hajnali 3-kor.

Apple készülékcsere
A Macbook Air is elbukja az értéke kérharmadát négy év alatt?

Hogy megmutassuk, nem csak a levegőbe beszélünk, gyorsan kreáltunk egy accountot a Rejoy oldalán. Ez az a szolgáltató, aki használt okostelefonokat ad-vesz online, és regisztrálunk nála eladóként, miután rögzítettük a telefon adatait, amit eladnánk, megajánl egy árat és ha elfogadjuk, a saját költségén futárt küld a készülékért, amihez nem kéri el sem a töltőjét, sem pedig a dobozát, vagy egyéb tartozékát, hanem elszállítja, átvizsgálja és ha tényleg olyan állapotban van, mint ahogy az mi állítottuk, további alkudozás nélkül megveszi.

Apple készülékcsere
Ezt az ajánlatot a Rejoy egy hibátlan iPhone 13 Pro 128GB-ra adta.

Nos tehát ezen az oldalon egy iPhone 13 Pro 128GB telefon pontosan 196 000 forintot ér, tehát 700 forint híján 70 000-re kapunk itt többet a telefonunkért, mintha az iStyle „akcióját” vennénk igénybe. Igaz ugyan, hogy itt egy legfeljebb 30 napos fizetéssel kell számolnunk, de ha azonnal kell a pénz, arra is van lehetőségünk, hogy gyorsított kifizetést válasszunk, ilyenkor 3-5 napot garantál a szolgáltató és 173 000 forintot ajánl, ami még így is több, mint az Apple viszonteladó ajánlata még a +45 000 forintos akcióval együtt is.

És akkor arról ne is beszéljünk, hogy ha rákeresünk az iPhone 13 Pro 128GB telefonra mondjuk a Jófogáson, akkor ott 200-1800 ezer közti ajánlatokat találunk, tehát ha ráérősen meghirdetjük a telefonunkat, akkor simán lehet, megkapjuk érte konkrétan az iStyle ajánlatának dupláját is.

Szóval csak óvatosan az Apple akciókkal!

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ford

Ford

24 éve foglalkozik tech-újságírással a kedvenc területe az audió-videó, az okosotthon és a mobiltechnológia.

Ezeket olvastad már?