Egy új tanulmány szerint az elektromos zokni használata segíthet a cukorbetegség diagnosztizálásában és kezelésében is.
Alap esetben a szervezet a táplálékkal felvett szénhidrátokat glükózra bontja, majd ha a glukóz bekerült a véráramba, a hasnyálmirigy inzulint bocsát ki, egy hormont, amely jelzi a sejteknek, hogy felszívják azt. Cukorbetegeknél ez a folyamat hibásan működik: a sejtek nem kapják meg a szükséges energiát, a cukor pedig felhalmozódik a vérben.
A diabétesznek számtalan szövődménye lehet. Ezek egyike az idegkárosodás, amely fokozza a fekélyek kialakulásának kockázatát, ami kezeltelen esetben amputációhoz is vezethet. Az idegkárosodás figyelmeztető jele lehet például a láb zsibbadása, bizsergése.
„A járási problémák korai felismerése elektronikus zokni használatával lehetővé tenné a betegek számára, hogy megtanuljanak egészséges módon járni, és ezzel megelőzzék a súlyos lábproblémák kialakulását” – mondta Dr. Ki Hong Lee, egy nemrégiben publikált tanulmány társszerzője.

A kutatók szerint a speciális zokni nem csak a járás javításában segíthet a cukorbetegnek, de maga a betegség felismerésében is, azáltal, hogy monitorozza a szívműködést. A zokniba ballisztokardiográfikus (röviden BCG) érzékelőt építettek, ami képes érzékelni a testnek azt az apró mozgását, amit az vált ki, mikor egy szívverés alkalmával a szív kipumpál egy adag vért az erekbe.
A vizsgálatban 40 személy vett részt, felük cukorbeteg volt, másik felük nem. A zokni átment a teszten: egyértelműen képes volt azonosítani a rossz keringésű betegeket, és olyan pontos szívméréseket végzett, mint az EKG. „Összességében az eredmények azt sugallják, hogy az elektronikus zokni egyszerű, non-invazív módszer lehet a cukorbetegek azonosítására, továbbá előnyös lehet a helyes járás megtanításában és a lábszövődmények megelőzésében” – mondta Lee.