A Meta a támadást követően szinte azonnal eltávolította a szlovák kormányfő elleni merénylet vádlottjának fiókját a Facebookról – számolt be a Reuters.
Sokat javult Robert Fico állapota, miután május 15-én a nyitrabányai kultúrháznál a politikust négy lövés érte. A kormányfőt egy Juraj Cintula nevű író támadta meg, akiről kezdetben az az álhír terjedt, hogy baloldali kötödésű, valójában azonban ennek pont az ellenkezője igaz: mint kiderült, a 71 éves férfi neonáci, oroszbarát nézeteket vall.
Bár a támadót a szlovák kormány illetékesei első körben „magányos farkasként” aposztrofálták, a nyomozóhatóságok most vizsgálják annak lehetőségét, hogy a merénylőnek talán mégis lehetett segítőtársa. Matus Sutaj Estok szlovák belügyminiszter azt mondta, hogy nyomozócsoportot hoztak létre annak kivizsgálására, hogy a gyanúsított egy olyan embercsoport tagja volt-e, akik merényletre buzdították egymást.
A Meta kedden közölte, hogy az incidens éjszakáján eltávolította a támadó Facebook-profilját, amiről a szlovák hatóságokat is értesítette. A közösségi média cég közleménye szerint továbbra is kapcsolatban állnak a hatóságokkal és a bűnüldöző szervekkel, hogy segítsék a nyomozást.
A szlovák belügyminiszter kedd este azt mondta a TA3 szlovák tévécsatornának, hogy jelenleg a legvalószínűbb verzió az, hogy a támadónak voltak bűntársai, de annak lehetőségét sem vetik el, hogy a támadó teljes mértékben egyedül tervelte ki és hajtotta végre a merényletet.