Elindult a Hold túloldaláról a kínai űrszonda

A Hold túlsó oldalán tett rövid látogatás után a holdi kőzetekkel és porral megrakott kínai űrszonda megkezdte visszatérő útját a Földre.

A kínai a Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) közölte, hogy a Csang’e 6 küldetés felszállóegysége hétfőn, 7:38-kor (pekingi idő szerint 7:38-kor) szállt fel a Hold déli pólusán lévő Aitken-medencéből, és már úton van hazafelé. A fellövés május 3-án történt a Wenchang műholdindító központból, és csaknem egy hónappal később érkezett meg a Holdra.

Az űrszonda az Aitken-medencénél, az égitest túlsó oldalának legnagyobb és legrégebbi becsapódási kráterénél ért felszínt. Az ebből a becsapódási kráterből származó minták gyűjtésével a küldetés segíthet a tudósoknak megérteni a Föld és a Hold alakulásához hozzájáruló korai becsapódásokat, valamint azt, hogy állandó kísérőnk túlsó oldala miért (miben) különbözik az innenső oldaltól.

hold
Kép: Al Jazeera

A cél az volt, hogy az űreszköz 2000 gramm anyagot anyagot gyűjtsön össze a fedélzeti fúró segítségével. A küldetés a tervek szerint június 25-én érkezik a Földre és szállítja le a mintákat. Kína már korábban is küldött anyagokat a Holdról a Csang’e-5 küldetéssel, amely történelmet írt azzal, hogy több mint 40 év után először hozott holdi mintákat a Földre. Ezúttal azonban az ország ambiciózus űrprogramja azt reméli, hogy elsőként hoz mintákat a túloldalról.

A Föld felé néző félgömbtől eltérően a túlsó oldal sűrűbbek a becsapódási kráterek, miközben nagyrészt hiányoznak az innenső oldalt uraló nagy, sötét, kihűlt lávatengerek. A túlsó félről nagyon keveset tudunk a közeli oldalhoz képest, és a tudósok remélik, hogy a minták segíthetnek megválaszolni a Föld állandó kísérőjének eredetével kapcsolatos kérdéseket.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?