9 év börtönt ért a kamu Amazon furgonban szállított fű

Az USA államainak közel felében a kannabisz teljesen legális, a másik felében azonban nagyon kemény büntit lehet kapni érte, főleg ha valaki fake Amazon furgonban hozza-viszi. 

Az amerikai igazságügyi minisztérium (DOJ) sajtóközleménye szerint kilenc év szövetségi börtönbüntetésre ítéltek egy oklahomai férfit, aki egy hamis Amazon furgont használt fű szállítására. A 43 éves Brandon Ye egy olyan járművet használt, amely úgy nézett ki, mint egy Amazon kézbesítő négykerekű. Ebben pedig Oklahoma-szerte terítette a vákuumzáras füvet, amit engedéllyel rendelkező kannabisztermesztő létesítményekből vásárolt. Ezzel csak annyi a gond, hogy az orvosi jellegű használata abszolút legális, ugyanakkor a szórakozás-jellegű alkalmazás nem.

amazon
Kép: Gizmodo – így néz ki egy valódi Amazon furgon

Ye a DOJ szerint mintegy 28 tonna füvet segített kiszállítani Oklahomából, mielőtt 2022 decemberében letartóztatták. A férfi bűnösnek vallotta magát a kábítószer terjesztésének szándékával elkövetett fűbirtoklásban, valamint a kábítószer terjesztése során lőfegyver birtoklásában. Mindkét dolog továbbra is illegális a szövetségi törvények szerint, annak ellenére, hogy Joe Biden elnök jelenleg azon dolgozik, hogy a kannabiszt az LSD és a heroin osztályába tartozó I. listás drogból a ketaminhoz hasonló III. listás droggá minősítsék át.

Scott L. Palk amerikai kerületi bíró június 20-án hozta meg Ye ítéletét, és állítólag elég nagy ügyet csinált abból a „hatalmas mennyiségű marihuánából, amelyet Ye a titkos művelete során szállított”. Figyelemre méltó, hogy a DOJ soha nem állította, hogy Ye erőszakos cselekményeket követett volna el. Egyszerűen csak rengeteg füvet szállított, és közben fegyvert hordott magánál. Az oklahomai fegyvertörvények szerint bárki, aki elmúlt 21 éves, engedély nélkül hordhat lőfegyvert, így Ye-t csak azért vádolták meg fegyverviseléssel, mert kannabiszt is szállított.

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?