Befutott a Netflixes Terminator Zero előzetese, amiből az derül ki, hogy igencsak borús világba csöppenünk nézőként.
Nehéz lenne vitatkozni azzal, hogy a Terminator legalább az első két részével mindenképpen mérföldkő az akciófilmek területén. Most pedig itt egy újabb iteráció, ami ezúttal anime formájában, Terminator: Zero címmel hozza el nekünk a gépek uralmát. A Netflix műsortárába augusztus 29-én bekerülő cím előzetest is kapott, ami meglehetősen baljós hangulatot hordoz:
Mint a szűk másfél percből látható, nem egy könnyesen röhögős kis sorozatról van szó, hanem egy olyan anime-ról, amire azt mondhatjuk, szinte horror jellegű elemeket hordoz magán. A sztoriban nincs semmi csavar, 1997-be kalauzolja a nézőt, ahol egy tudós olyan mesterséges intelligencián dolgozik, ami felveheti a versenyt a Skynettel.
Persze ezt tudják a jövőben is, ezért jön a Terminator, hogy a szakember életét kioltsa, de nem maradhat el a szabadságharcos sem, aki viszont ezt nagyon szeretné megakadályozni. A szinkronhangok között szerepel André Holland, Rosario Dawson, Ann Dowd és Sonoya Mizuno, valamint Timothy Olyphant a robotember szerepében.





