Nem tudjuk, hogy két olyan halmaznak milyen egyedszámú a metszete, aminél az egyikben azok vannak, akiknek Barbie a minden, a másikban pedig azok, akik nem szeretik az okostelefonokat, mindenesetre ennek a metszetnek szól a HMD funkciótelefonja.
A finn HMD meglepő bejegyzést tett ki arról, hogy augusztusban piacra dobnak egy olyan telefont, aminek a fókuszában Barbie van. Ezt pedig egy olyan képpel kívánták tudtunkra adni, amin egy mobilnak a sarka látszik, megtámogatva a körmökre írt „Barbie loves HMD” alkotással. Nem tudni, hogy milyen eszközről van szó, de egyesek tudni vélik, hogy egy átmárkázott Nokia 2660 Flip, amelyet még 2022-ben dobott piacra a vállalat, és többek között kapható rózsaszínben is.

Ha a feltételezés helyesnek bizonyul, és akkor a HMD Barbie telefonjának specifikációi is nagy eséllyel ugyanazok lesznek. Ez pedig 2,8 hüvelykes, 240 x 320-as felbontású belső kijelzővel és 1,77 hüvelykes másodlagos kijelzővel rendelkezik eszközt jelent, a burkolat alatt ugyanazzal az Unisoc T107 processzorral mint a 2660-ban, mert a HMD szeretetet igen erős ezen alkatrész iránt. Ami valahol érthető, mert ezekkel tudják alacsonyan tartani az árat.

Ami a Barbimobil további jellemzőit illeti, a Nokia 2660 Flip VGA főkamerájától nem kell sokat várni, és furának hathat a 48 MB RAM, valamint a 128 mega belső tárhely, amit microSD-vel lehet bővíteni. Ugyanakkor ha figyelembe vesszük, hogy a telefon milyen funkciókkal bír, máris könnyen belátható, hogy elég minden. Az is biztos, hogy a kivehető 1 450 mAh-s akkumulátor is hosszú üzemidőt biztosít, még akkor is, ha éjjel nappal az FM-rádiót hallgatjuk, és megy a Bluetooth 4.2.
A készülék augusztus 28-án jelenik meg.