Nemsoká egy iPhone döntheti el a kedvenc csapatod sorsát

A videobíró elmehet nyugdíjba, mert itt az iPhone, ami nem csak ügyesebb, de gyorsabb is. 

Az angol élvonalbeli labdarúgóbajnokság, ismertebb nevén Premier League, szerződést kötött a Genius Sports nevű céggel, amely több tucat iPhone és a gépi tanulás segítségével fogja a játékvezetőknek lehetővé tenni azt, hogy leshelyzetben megfelelő döntést hozzanak. Ezek ugyanis nem mindig egyértelmű dolgok, hiszen hiába a VAR, és a játékosok testének 29 pontját követő szoftver, illetve a labdába ágyazott szenzorok, még így is tudnak lenni vitás helyzetek.

iphone
Kép: Naija News

A Genius „Semi-Assisted Offside Technology”-nak (SAOT) nevezi a lesfelismerő technológiáját, mondta Matt Fleckenstein termékvezető a The Verge-nek adott interjúban. A Genius szerint a SAOT-technológia képes pontosan létrehozni az egyes játékosok 3D-s ábrázolását, és ez segít a játékvezetőknek meghatározni, hogy pontosan hol van a pályán a lesvonal, és hogy a játékosok ehhez képest hol helyezkednek el. „Elmozdultunk a 4K kameráktól, amelyek lényegesen drágábbak voltak” – mondta Fleckenstein. „Meg akartuk nézni, hogy át tudunk-e térni egy olcsóbb módra, a  mobiltelefonra”. A vállalat végül az iPhone mellet döntött, főként azért, mert a cég alkalmazottai ezt ismerik a legjobban, ha olyan dolgokról van szó, mint a szoftverfejlesztés.

Fleckenstein megfogalmazása szerint „a kulcs az, hogy 24-28” iPhone-t – többnyire iPhone 15 Pro-t – alkalmazzanak, hogy egyenletes lefedettséget érjenek el a pályán és annak szélén. Ezek általában párban, egyedi felszerelésekkel kerülnek alkalmazásba, és kissé eltérő szögben vannak elhelyezve, hogy az adott területet biztosan lefedjék. Ez a megközelítés a Genius számára „7000 és 10 000” adatpontot biztosít, amelyek segítségével egyfajta 3D-s virtuális hálót tud létrehozni az egyes játékosokról. A sok adatpont egyben azt is jelenti, hogy a rendszer elbír a hiányzó részletekkel is, ami például világítási problémákból adódhat.

iphone
Kép: Genius Sports

Ráadásul az iPhone nagyon magas képkockasebességgel tud rögzíteni – a Genius 100 kép/mp sebességgel rögzít, de a tesztek szerint akár 200 kép/mp sebességgel is -, és a telefonok némi helyi számítógépes látásfeldolgozást is kínálnak. Az összes kapott adatot egy helyi szerverre küldik, ahol a GeniusIQ rendszere a számítógépes látás és előrejelző algoritmusai segítségével feldolgozza az adatokat. Ekkor azonosítják az egyes testrészeket – egészen a játékosok ujjaiig külön-külön -, és kiszámítják, hogy hol vannak, amikor nem látják őket. A vállalat „több szezonnyi” futballmérkőzésen képezte ki a rendszerét, hogy képes legyen erre.

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?