A simán csak félbehajtható telefonok már köznapiak, úgyhogy a Xiaomi dimenziót lép.

A bevezetőben csak tréfáltunk, hiszen az összehajtható telefonok még most kezdenek jobban elterjedni, és egyáltalán nem szivárogtak még le a széles tömegek által elfogadható árnak nevezhető készülékek közé. Ettől függetlenül egy elég megbízható forrás szerint a Xiaomi olyan eszközön dolgozik, amit a szokásos félbehajtós megoldás helyett már háromba rendezhetünk.
Állítása szerint a projekt meglehetősen előrehaladott állapotban van, és a prototípust akár már a jövő februári MWC-n láthatjuk, és elvileg a Mix termékcsalád része lesz. Az MWC-ig még van fél év, úgyhogy ha ez a pletyka igaz, biztosan jönnek majd újabb információk. Addig viszont igyekezhetünk logikázgatni azon, hogy a Xiaomi éppen a múlt hónapban rukkolt elő két összehajtható telefonjával (Mix Flip és Mix Fold 4), így nem lenne produktív lépés az ezekre irányuló reflektorfényt egy háromba hajtható újdonságra terelni.
El kell mondani azt is, hogy nem a Xiaomi az egyetlen vállalat, ami ilyesfajta újdonságon dolgozik, mivel a Huawei is hasonlóképpen tett. Úgy tudni, az ő tri-fold masinája „Z” hajtogatási mintával fog rendelkezni, és az üzleti csoport vezérigazgatója azt ígérte, szeptemberben meg is érkezik. Találgatások szerint csak Kínában lehet majd hozzáférni, de ott is csupán korlátozott mennyiségben, egyfajta kiterjesztett bétatesztként.