Az egerek köhögése segíthet az influenza és az allergia nyomorúságának enyhítésében

Kiderült, hogy az egerek tudnak köhögni, és ez számunkra is jó lehet, hogy kevésbé legyen gyötrő az influenza és az allergia. 

influenza
Kép: Pond5

A tüsszentés és a köhögés két különböző módja annak, hogy elérjük ugyanazt a célt. Az egyik az orrot és a nyálkahártyát, a másik a szájat és a nyálkahártyát érinti, ugyanakkor közös bennük, hogy védekező cselekvések. Éppen ezért eddig az volt a közvélekedés, hogy mivel a cél mindkét esetben azonos, ezért úgy a köhögés, mint a tüsszentés közös receptorokat és idegpályákat érintenek. Most azonban kiderülhet, hogy ez nem így van, és ez még azt is okozhatja, hogy az influenza és az allergia kapcsán új gyógyszerek, és tüneti kezelések születhetnek.

A Cell című folyóiratban megjelent új tanulmányban ugyanis a St. Louis-i Washington University School of Medicine orvosai Haowu Jiang aneszteziológus vezetésével egerekből kiváltott tüsszentéseket és köhögéseket vizsgáltak, az orrjárati idegsejtek csoportjainak stimulálásával. Ez lehetővé tette számukra, hogy kiderítsék, pontosan mely neuroncsoportok vesznek részt a tüsszentés kiváltásában. Azt találták, hogy míg az orrjáratot bélelő szövetet több különböző neuroncsoport is aktiválhatja, addig ezek közül csak egyetlenegynek – a MrgprC11 nevű viszketési receptornak – a stimulálása vezetett tüsszentéshez.

influenza
Kép: Gizmodo

Az eredmények ellenőrzésére az orvosok influenzával fertőzték meg az egereket, ám azok, ahol az MrgprC11-et kikapcsolták, köhögtek, de tüsszenteni nem tudtak. Amikor megpróbálták stimulálni a légcső MrgprC11 neuronjait, hogy köhögést generáljanak, azt tapasztalták, hogy a légcső ugyan irritálódott, de köhögés nem keletkezett. Ebből pedig arra következtettek, hogy eltérő pályák irányítják a két cselekvést. A kutatás így egy kissé jelentéktelennek tűnő eredményt is hozott, miszerint korábbi viták után kiderült, ezek a rágcsálók tudnak köhögni.

Jiang és kollégái a tanulmányban elismerték, meg kell határozni, hogy az egerekben felfedezett útvonalaknak van-e megfelelőjük az emberekben. Reményüket fejezték ki azonban, hogy munkájuk új gyógyszerek és tüneti kezelések kifejlesztéséhez vezethet a légúti fertőzések és az allergia kezelésére. Az influenza és az allergia idején jelentkező gyorsabb enyhülés mellett ez csökkentheti az antihisztaminokkal és kortikoszteroidokkal kapcsolatos kellemetlen mellékhatásokat.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?